VÁLASSZ: -

2007-10-28 18:08:02

KI VAGYOK ÉN????

 Hahóó, újra itt vagyunk barátaim! / akik nem érzik magukat annak, azoktól elnézést kérek, különös tekintettel a dalszöveget nekem címző olvasónak, azt nézzétek meg, anélkül, hogy megsértődnék, nagy marhaság rám názve a nagy része, de nem akarom őt meggyőzni...../

Szóval, tudtam, hogy előbb-utóbb káoszt okoz majd, hoigy belekontárkodom több mindenbe, és nem várom meg, amíg az életem egyetlen mederben csordogál csak. Mégis  meglepődök, amikor 17 évnyi  szakmai jelenlét utén még mindig bizonytalanságot érzékelek a foglalkozásomat iletően. Az utóbbi napokban két , egyébként általam nagyratisztelt bulvár magazin újságírói döbbentettek meg. Egyikőjük énekes táncosnak, másikuk táncos-műsorvezetőnek titulált. Azt hittem, legalább  a sajtó igen tisztelt muinkatársaiban hagyok annyi nyomot, hogy kiderüljön, elsősorban színész vagyok, erről van papírom is, aki egyébként örömmel vezet műsort is, sőt táncol és énekel, persze, speciel nem csak popzenét, hanem a színházak falai közt felcsendülő musicalaket is. Lehet, túl érzékenykedem a dolgot, de ha én nem figyelek oda, hogy az emberek többsége tisztában legyen ezzel, akkor ki  a csuda...?

Mostanában úgyis előtérbe kerül a színészi oldal, mivel egy hét műlva egy  nagyon érdekes, és aktuális, gondolatébresztő darabot mutatunk be a székesfehérvári színház kamaratermében, Garaczi László:: Plazma című művét, Valló Péter rendezésében. . Én ebben a fázisban épp ott tartok, hogy  kérdőre vonom képességeimet, de erősen. Ezen már nem lepődök meg, minden próbafolyamatban elérkezik a pillanat, amikor abba akarom hagyni a pályát....

Hogy vagytok? Ez a szürke, nyirkos idő nem nekem való, máris unom, és a tél még meg sem jött. Mindenképpen napot kell látnom a tél folyamán valahol, mert fel kell töltenem az akkumulátoromat. :)) Már van egy ötletem, de még nem tudom ,sikerül-e valóra váltanom. És a színházaktól meg az RTL-es főnökeimtól is ki kell könyörögnöm egy kis szabadságot majd, de megfogadtam, most már nem múlhat úgy el egy év sem, hogy ezt a kis télből a nyárba kirándulást meg ne tegyem, különben minek dolgozom..???

Na jó, nekiülök a szöveg pontos megtanulásának, mert még mindig érzek homályos foltokat, és holnap a szerző is eljön a próbára, nehogy belekösssön valamibe, inkább pontosítok....

Vigyázzatok magatokra és egymásra, ok???? Csók



Címkék: 8
Értékelés: 4.95832 Hozzászólások: ()
2007-10-21 13:21:09

ez volt a hét....

 Barátaim, kicsit nagy szünettel reagálok a hét történéseire, de most is épp hogy indulás előtt avygok, mert Ti ugyebár csak pihengetttek nyílván a nagy 4 napos vakácioóban, de nekem egy árva napom sem marad erre, tegnap és ma 3 Kálmán Imre gálaműsornak vagyok a konferansziéja,  hátfőn és kedden is táncpróba lesz Fehérváron az új bemutató miatt.

Legalább kicsit átérzitek ennek a sűlyát, ugye?:))

Apropo, tánc. Szuperül sikerült a Botafogó gála, ahol vendégként felléptünk Andival, de ott vot Iringó Somlóval és Czenéék is. Mi szambát és jive-ot táncoltunk, és annira jó érzés volt, hogy bár nem konferáltak fel senkit, csak egymás után jöttek a táncok, amikor beléptünk a színpadra. alig hallottam a zenét a tapsvihartól. Még jó, hogy ezt a 2 táncot már álmomból felkeltve is tudom....Jaj, el ne felejtesem, most már biztos , hogy lesz Szombat esti láz turné, 4 állomással, november, december hónapban, a részleteket megírom nektek , ha már kiderült, kik is lépnek majd fel.

Hétfőn volt a bizonyos talkshow, amire jó néhányan írtátok, hogy sajnos vidékiek lévén, nem tudtok jönni, úgyhogy kénytelen leszek majd én lemenni, ha beszélgetni akarok.:)) szóval, Keller Jani kollegám és Oláh Yetti vezetésével zajlott az egész, és el kell mondanom, nagyon jól éreztem magam, mert oldott és őszinte volt a hangulat. A casa de la musica tánccentrum csak az est után 2 nappal nyílt hivatalosan, de azért így is voltak jó néhányan, és ami külön öröm, hogy több kolegám is eljött. Závodszky Noémi, Füredi Niki, Kokas Piroska, Váradi Eszter Sára, Dzsupin Ibike. Voltak rajongók, szimpatizánosok, és barátok. Meglepetést is szerveztek nekem, amikor szó esett arról, hiogy igazából egy drámai szerepem volt eddig, az imádott Illatszrtár című darabban, egyzer csak felállt a helyéről Závodszky Noémi és elkezdte játszani a darab egyik csúcsjelenetét, a nagy összeveszésünket. Annyira meglepődtem, hogy el is rontottam a szöveget. Az sem volt semmi, amikor elkezdtem énekelni a Szombat este táncol című dalt, és hirtelen felpattantak a nézőtéren öten, kiderült, hogy Erica C. tánckarának oszlopos tagjai voltak Norbi vezetésével, és elkezdték csinálni azt a koreográfiát, amit a Névshowrban táncoltunk anno, amikor Ördögh Nóri meglepetésvendége voltam. Bakó Gábor, egyik kedvenc koreográfusom is ott volt, és jól eláztatott mindenféle próba kulisszatitkok elmesélésével.

Jézius, 2 óra van már , és még nem kajáltam, ráadásul fél 3ra bent kell lennem a színházban. Úgyhogy most hirtelen magatokra hagylak benneteket, de nem is pontot teszek képzeletben, csak vesszőt, mert úgyis jövök mindjárt....na jó, azért nem annyira de majdnem mindjárt:))

csók

 



Címkék: 7
Értékelés: 4.96688 Hozzászólások: ()
2007-10-11 04:56:00

Hajnal van, emberek...

Írt már Nektek valaki hajnali 5 órakoR??? Ugye, nem?! Na, akkor én most ezt is megteszem. Nem is hiszem el, ahelyett, hogy készülődnék már, még pötyögök itt a gépen. Adás lesz ma is, fél 5 kor kelelk, kiténfergek nagy nehezen a nappaliba, lerogyok a kanapéra, és eltöprengek, hogy ebben a vak sötétben, miért nem  lehet még egy kicsit legalább durmolni ....Aztán egy laza reggeli tisztálkodás, egy kakaós csiga, ha van itthon, mert most baromira semmi, aztán fél 6kor indulok, másodpercre kiszámítva az érkezésemet háromnegyed 6ra a stúdióba. Ja, ign, fél 5 és 5 között még ideülök a géphez, mert ilyenkor múködik a legjobban a net ugyebár, és izgatottan fürkészem, hogy írtatok-e a blogba valamit, de mostanában nagyon kis llusták vagytok:)

Ja, a múltkor elfelejtettem a hétfői talkshow pontos kezdését megírni, szóval este 7 órakor kezdődik. Eddiig a legtöbben csak azon sajnálkoztak, hogy vidéken laknak, és nem tudnak jönni, amit én is nagyon sajnálok.

Egy kérdésre utalva, a gyulai várszínházban 1990ben játszottam csak még főiskolásként. A múlt évezredben, őrület....

Na, most már tényleg indulok hülgyek-urak, ti meg kicsit szunnyáljatok....

Ciao!



Címkék: 18
Értékelés: 4.73646 Hozzászólások: ()
2007-10-07 20:39:49

Gyertek, randevúzzunk!

 Sziasztok mindenkinek!

Már olyan régen találkozunk itt, épp ideje, hogy néhányan személyesen is traccsoljatok velem...Erre most remek alkalom nyílik egy vadonatúj, most nyíló kultúrcentrumban, a VIII:ker. Vas u.16 szám alatti Casa de la Musica-ban, ahol 15.én hétfőn este Kelller János kollegám vezetésével egy talkshow vendége leszek.  Nem bánnám, ha az itt, a blogban megszokott személyes hangnem ott is folytatódna, és azok a kérdések is terítékre kerülnének, ami benneteket igazán érdekel. Na meg úgy illik, hogy személyesebb dimenzióba is tereljük a kapcsolatunkat, szóval ha ráértek néhányan, szívesen látlak Benneteket. Azért is reklámozom az egészet, mert én leszek az egyik első vendége a háznak, még nincs is reklámozva nagyon, tehát szeretném, ha értelme lenne az estének...

Hogy vagytok? Mit szóltok a csodás és verőfényes hétvégéhez? Én a pihenés jegyében töltöttem a vasárnapot. Egy siófoki wellness szállodában töltöttem néhény órát. és habzsoltam az élvezeteket, infra szauna, hidromassszázs, úszás, friisítő masszázs. Ezentúl , amikor csak időm negedi, bevetem ezt a trükköt, szinte újjászülettem utána. Speciel, a nyaralónk is ott van Siófokon gyerekkorom óta, gonoltam, megmutatom a barátaimnak, de a nővérem elfelejtette megmondani, hogy az ajtón idén már másik lakat van, amihez nekem még nincs kulcsom, úgyhogy kis vízparti séta után, jót röhögtünk a sikertelen bejutáson, és egy giga pizza elfogyasztása után irány újra Budapest!

Nemsokára le is fekszem, a hetem elképesztő lesz, minden hajnalban reggeli adás, aztán futás Fehérvárra próbálni, , csütörtök, péntek este Andival táncikálok, szombat , vasárnap  Szépség és a szörnyeteg az Operettben, és szombat este még egy báli fellépés is. Tehát már csak a következő wellness varázslatban reménykedhetem:))

Látom , ellustultak blogtársaim is, úgyhogy belehúzok, csak győzzenek követni, írjatok, kérdezzetek, csók mindenkinek!

 



Címkék: 5
Értékelés: 5.00000 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Csonka András ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

LINKGALÉRIA

ÜZENŐFAL

2010-08-19 07:57:41 Marcsi Szia Pici kérlek írj nekünk ide az oldalra.
Szeretnénk tudni,hogy mi van veled.
Előre is köszike:

2010-08-17 13:23:13 Juli Szia András!
Örömmel olvastam,hogy a Duna Televízió műsorán új sorozat kezdődik,augusztus 19-én, minden este csütörtökön 21- órától,a Diplomatavadász vígjáték és Te is szerepelsz benne!
Ezt látni kell!!!!!:)

2010-08-16 17:44:20 Haraszti Gyöngyi Üdvözletem)))Én alig nyaraltam ,és ez a kánikula kikészitett,de azért imádom a nyarat. András épp most néztem meg a Csináljuk a fesztivált discoslágereiben a dalt amit énekeltél...mindig is tetszett a hangod jó hangulatot tudsz csinálni...én már a Familia kft-s "Picit" is szerettem...pedig én sem vagyok pöttömpanna))szép nyárvégét neked és sok sikert még a pályádon!! Megérdemled a sikereket!! Ölellek!!

2010-07-25 13:37:07 mucsi csabi szia csabi vagyok én nevettetelek meg az ibi napon

2010-07-15 15:55:39 Dia Köszönöm az információt, sikerült is megtalálnom. :) Bandi, neked pedig azt, hogy elfogadtál. Jó pihenést a nyárra!

2010-07-08 05:19:03 Bungó Gréti Kedves András!

Nagyon szépen köszönöm A képet amit Hajdúszoboszlón a Hotel Silver recepcióján hagyott nekem!

2010-07-05 22:24:50 Juli Kedves András!:)
Örülök,hogy újra van Dáridó!!!!Nagyon tetszett!Szuper voltál!!!!További sok sikert kívánok Neked!
Szeretettel:Juli:)

2010-07-02 22:32:27 Szia Dia!!!!!
A rajongói oldalt a facebookon így lehet megtalálni:Csonka András hivatalos oldala.

2010-06-28 12:07:03 SARI KATALIN nagyon szeretlek ANDRAS, a fiam (2 fiam van)lehetnel ,de igy is buszke vagyok RAD!!!NAGYON ERTEKES ,JO EMBER VAGY ES NAGYON DRUKKOLOK NEKED!!!!DE AZERT VIGYAZZ MAGADRA ,PIHENJ TUDATOSAN .KIVANOK SOK SIKERT ES HOZZA NAGYON JO EGESSEGET!!! NAGYVARADROL KATALIN

2010-06-27 14:01:57 Marcsi Kedves Pici!
Te vagy a kedvenc sztárom.Nagyon kedves,vicces és humoros vagy.A szerepeidhez sok sikert kívánok,remélem egyszer majd találkozunk.Kérlek ha ráérsz írj vissza köszi.Rajongód:Marcsi

2010-06-20 20:44:30 Juli Szia András!:)
Fantasztikus volt a Ceglédi koncert tegnap délután!Gratulálok Neked!Nagyon jók voltak a dalok amit választottál!A közönség nem engedett le a színpadról, olyan jó hangulatot csináltál!!!!Nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen élmény:)Köszönöm Neked.
Szeretettel:Juli:)

2010-05-17 11:15:59 Bea Szia András!
Nagyon aggódom miattad! A Best azt írta "lázasan tanultad a szöveget"! Néha MAGADRA is gondolhatnál! Jobbulást kívánok! Írj nekünk ide, kérlek / kérünk szépen, mert szeretnénk tudni mi történt Veled mostanában. Sok gyógyító puszikát küldök nagy szeretettel.

2010-05-09 19:01:42 Klári Szia András nagyon jó volt nagykátai koncerted.Szeretnék neked irni de az oldaladra nem tudok nem engedi a belépést.Adnál egy másik email cimet amit minden nap olvasol.Köszi

2010-05-02 15:49:33 kulcsár Mária Tisztelt Művészúr!Egy szép koratavaszi Valentinnapon,a Kelet Magyarország napilapban,jelentek meg a beküldött versek,az olvasóktól.Akkor kivántam,legyen meg az elveszett autója.Ezúton,a sikeres 10 évéhez gratulálok!Szeretném,filmekben,és Tv,sorozatokban is látni,abban teljesen biztos vagyok,hogy sokoldalú!LÁSD,A TÁNCOT ANDREÁVAL:)szivesen látnám,a névsorban,de a reggelit,is ha tehetem,megnézem.Jó egészséget,humort,hitet,szerencsét kivánok a munkáiban!Üdvözlettel.Mária

2010-04-26 10:56:54 Zsoka azaz Erzsike. Szia. Bandi.
Mivel minden reggel nézem a reggelit negyon tettszik, mikor te vagy es szeretnek gratulálni az elmult tiz évnek, le a kalappal. Üdvözlettel: Erzsike.

2010-04-21 08:56:29 Balogh Mariann Kedves András!
Utoljára 20 évvel ezelőtt találkoztunk,így minden bizonnyal kutatnod kell az emlékezetedben, hogy ki vagyok!"Alattad" jártam Székely-Zsámbéki osztályba.Lánykori nevem Kovács Mariann.
Megtiszteltetés lenne számomra, ha személyesen találkozhatnánk!Várom válaszodat, addig is sikeres, boldog, derűs napokat kívánok!

2010-04-18 12:46:03 Slett.zsuzsanna Szia Pici..
Szeretnék veled pár szoban levelezni ha megadnád az email cimedet megköszönném.Nagyon szeretnék neked irni..Elöre is köszike..Zsuzsa

2010-04-18 11:03:32 Orsi Szia!

Mosolygunk és mosolyogj Te is. Nemsokára itt a nyár, addig meg teleszívhatjuk a tüdőnket igazi eredeti izlandi vulkáni porral :D

2010-04-05 17:52:22 GinyK ÁPRILIS 11
CSONKÁT A PARLAMENTBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:)

(Lehet, hogy jobban járnánk vele...)

(Arról nem is beszélve, hogy azt nem is lehet rendesen kiabálni, hogy "Csonka, takarodj!", mert nincs ritmusa...)

2010-04-02 00:30:34 Rozi Kedves András.
Gratulálok a 10 évhez.Nagyon szeretem amikor te vezeted a reggelit mert te felpezsdíted a napomat.Imádom a zenédet a telefonomra is ráraktam és az mp4 is hallgatom.Remélem még sokáig láthatlak a képernyőn.Sok sikert kívánok a továbbiakban is neked.puszi

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 5 meg 18 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007