VÁLASSZ: -

2007-11-20 20:13:49

Már megint a Katika...

hahó Látogatóim!

Náhány hónapja idézőjelesen fanyalogtam, hogy Janza Kata nem hagy békén, ami persze azt jelentette, hogy a kocsimban rendre visszaléptettem a cd játszót, és őt hallgattam egy musical dalának előadásában.

Hála Istennek, tegnap este megállás nélkül "zaklatott" engem Kata. Olyan lendületes, színvonalas, látványos és szerethető önálló estet varázsolt barátaival az Operett Színház színpadára, amire csak elismerően csettinteni lehet. A koreográfia, a rendezés, a vendégművészek alázatos hozzáálláása csak erősítették a hatást, és Kata ragyogott, vibrált, elbűvölő volt. Musicalek, és különböző hazai és világslágerek hangzottak el a Stúdió 11 kíséretében Bolba Tamás nagyszerű zenei vezetésével. Sajnálhatjátok, ha kihagytátok, bár vígasztaljon a tény, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni, totál telt ház volt, úgysem fértetek volna be. Egy pillanatra gondolkodjunk el azon is, hogy a mai " nehéz gazdasági helyzetben" megtelik egy 1000 személyes színház nézőtere egy művésznő neve hallatára. Nem irigylem Kerényi Miklós Gábor direktor urat, mert a színházban jelenleg van egy olyan ütős musical csapat, akik külön-külön  képesek ilyen estek létrehozására, ráadásul az utóbbi két évben többüknek kiugróan sikeres lemezei jelentek meg, így nyílván joggal bízhatnak abban, hogy lehetőséget kapnak majd ugyanúgy, mint Kata. Ehhez azonban szabad esték kellenek, ami az Operetttben szinte lehetetlenség. Sebaj, drukkoljunk Nekik....

Jól vagytok? Remélem semmi influenza, de még torokkaparás sem! Szeretném én is megúszni, mert holnaptól megint minden este játszom 5 napig, ráadásul hajnalban kelek az adás miatt.

Ma kicsit szomorúan indult a Reggeli, mert  Szabó Magda halálhírével kezdtük az adást. Rettenetesen nagy veszteség, rengeteg emlék, és élmény jut eszembe, mint gondolom Nektek is, Vele kapcsolatban. A Régimódi  történet egyik kedvenc színházi előadásom volt  videon is megvan, és minden idők egyik legjobb filmsorozatának tartom az Abigélt, megunhatatlan, azt is megvettem már DVD-n is. Külön fájdalmas, Hogy Szabó Magda már nem ülhet ott az Abigél musical változatának a bemutatóján márciusban, és így már én sem ismerhetem meg személyesen.....Nyugodjon békében....

Most már irány az ágy, nemsokára jövök....de ez most tényleg komoly:)))

 



Címkék: 15
Értékelés: 4.98549 Hozzászólások: ()
2007-11-07 09:02:05

TÚLÉLTEM.....

 Hahó mindenkinek!

Ez a cím úgy hangzik, mintha épp az intenzív osztályról toltak volna ki, na neeeem, nincs baj, mindösszesen egy premieren vagyok túl...Már 17. éve lépdelek ezen a keservesen gyönyörű pályán, de a premier hangulatot még mindig nem tudom megszokni.  Először is, mindig úgy érezzük, hogy még jó lett volna egy hét próba, de aztán , még ha gond is van, a rémület a végén összeránt mindent. Most hála az égnek a premier előtt már kétszer eljátszottuk a darabot közönség előtt, ez jót tett nekünk. Ja, nem is modtam, miről is van szó. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Pelikán termében mutattuk be Valló Péter rendezésében Garaczi László: Plazma című izgalmas, a mai kor sivárságát és furcsa kemény viszonyait is bemutató darabját. Ilyet még nem csináltam, izgalmas szerep, és néha elég otrombán és szabadszájún is megszólalhatok, amire aztán még tényleg nem volt példa színészi munkáimban.  Jó érzéssel töltöt el, hogy a blogos hozzászólásokból mér ismert Juli, lánya Szilvi, és Réka a barátjával ott volt tegnap. Annyira édesek voltak, még ajándékot is hoztak.

Olyn jó lenne most lazítani, henyélni, de ez most csak álom. Ma Csináljuk a Fesztivált! kamerapróba lesz, utána rohanok egy Zepter rendezvényen műsort vezetni, aztán vissza a fesztivál felvételre, ahol a Gedeon bácsit énekelem. Remélem, eljut a dal a döntőig. Holnap Andikával táncolunk egy rendezvényen, hajnalban adás, holnap és Pénteken is, Szombaton Salgótarjánban az Alpok-Adria szépségversenyt vezetem, vasárnap az évadban elsőzör játszuk a Vidám Színpadon egyik kedvenc darabomat, a Mennyből a hulla!-t. Szóval ilyen kis laza a hét.

Ti hogy vagytok? Téli gumi fent van már a kocsin? Én még csak izgulok, nehogy essen a hó. Most épp süt a nap, ez annyira jó, teljesen feltölt pozitív energiával. Szerintem néhányan most épp bosszankodtok, hogy nem tudtok elmenni, ahova kéne, mert ma reggel , ahogy hallom sztrájk vot a MÁVnál. Nem tudom, van-e ennek így értelme....

Hoppá, még nem si dicsekedtem el Nektek azzal, higy gyerekkorom egyik legnagyobb kedvencével, Roger Moore-ral vacsorázhattam együtt. na jó, nem kettesben, hanem 40 nagyszerű honfitársammal a MÜPÁ-ban, ahol a Nemzeti Filharmonikusok fantasztikus koncertjén ő is aktívan közreműködött, mint narrátor, és aztán , mint UNICEF jószolgálati nagykövet, egy közös vacsorán vett részt. Persze fotót is csinálhattunk Vele, ki nem hagytam volna:)) Bűbájos ember, beszéltünk néhány mondatot egymással, és el kell mondanom, hogy elképesztően jól néz ki, pedig elmúlt 80 éves. Drága blogtársammal, Körtvélyes Évával és Gyarmati Andreával egy asztalnál ültünk, jót dumáltunk, kellemes este volt.

Most már indulok, további élményeim, ha lesznek, Veletek osztom meg elsőként, nyugi!

Vigyázzatok Magatokra, és ha jöttök én is igyekszem! csók



Címkék: 11
Értékelés: 4.96341 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Csonka András ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

LINKGALÉRIA

ÜZENŐFAL

2010-08-19 07:57:41 Marcsi Szia Pici kérlek írj nekünk ide az oldalra.
Szeretnénk tudni,hogy mi van veled.
Előre is köszike:

2010-08-17 13:23:13 Juli Szia András!
Örömmel olvastam,hogy a Duna Televízió műsorán új sorozat kezdődik,augusztus 19-én, minden este csütörtökön 21- órától,a Diplomatavadász vígjáték és Te is szerepelsz benne!
Ezt látni kell!!!!!:)

2010-08-16 17:44:20 Haraszti Gyöngyi Üdvözletem)))Én alig nyaraltam ,és ez a kánikula kikészitett,de azért imádom a nyarat. András épp most néztem meg a Csináljuk a fesztivált discoslágereiben a dalt amit énekeltél...mindig is tetszett a hangod jó hangulatot tudsz csinálni...én már a Familia kft-s "Picit" is szerettem...pedig én sem vagyok pöttömpanna))szép nyárvégét neked és sok sikert még a pályádon!! Megérdemled a sikereket!! Ölellek!!

2010-07-25 13:37:07 mucsi csabi szia csabi vagyok én nevettetelek meg az ibi napon

2010-07-15 15:55:39 Dia Köszönöm az információt, sikerült is megtalálnom. :) Bandi, neked pedig azt, hogy elfogadtál. Jó pihenést a nyárra!

2010-07-08 05:19:03 Bungó Gréti Kedves András!

Nagyon szépen köszönöm A képet amit Hajdúszoboszlón a Hotel Silver recepcióján hagyott nekem!

2010-07-05 22:24:50 Juli Kedves András!:)
Örülök,hogy újra van Dáridó!!!!Nagyon tetszett!Szuper voltál!!!!További sok sikert kívánok Neked!
Szeretettel:Juli:)

2010-07-02 22:32:27 Szia Dia!!!!!
A rajongói oldalt a facebookon így lehet megtalálni:Csonka András hivatalos oldala.

2010-06-28 12:07:03 SARI KATALIN nagyon szeretlek ANDRAS, a fiam (2 fiam van)lehetnel ,de igy is buszke vagyok RAD!!!NAGYON ERTEKES ,JO EMBER VAGY ES NAGYON DRUKKOLOK NEKED!!!!DE AZERT VIGYAZZ MAGADRA ,PIHENJ TUDATOSAN .KIVANOK SOK SIKERT ES HOZZA NAGYON JO EGESSEGET!!! NAGYVARADROL KATALIN

2010-06-27 14:01:57 Marcsi Kedves Pici!
Te vagy a kedvenc sztárom.Nagyon kedves,vicces és humoros vagy.A szerepeidhez sok sikert kívánok,remélem egyszer majd találkozunk.Kérlek ha ráérsz írj vissza köszi.Rajongód:Marcsi

2010-06-20 20:44:30 Juli Szia András!:)
Fantasztikus volt a Ceglédi koncert tegnap délután!Gratulálok Neked!Nagyon jók voltak a dalok amit választottál!A közönség nem engedett le a színpadról, olyan jó hangulatot csináltál!!!!Nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen élmény:)Köszönöm Neked.
Szeretettel:Juli:)

2010-05-17 11:15:59 Bea Szia András!
Nagyon aggódom miattad! A Best azt írta "lázasan tanultad a szöveget"! Néha MAGADRA is gondolhatnál! Jobbulást kívánok! Írj nekünk ide, kérlek / kérünk szépen, mert szeretnénk tudni mi történt Veled mostanában. Sok gyógyító puszikát küldök nagy szeretettel.

2010-05-09 19:01:42 Klári Szia András nagyon jó volt nagykátai koncerted.Szeretnék neked irni de az oldaladra nem tudok nem engedi a belépést.Adnál egy másik email cimet amit minden nap olvasol.Köszi

2010-05-02 15:49:33 kulcsár Mária Tisztelt Művészúr!Egy szép koratavaszi Valentinnapon,a Kelet Magyarország napilapban,jelentek meg a beküldött versek,az olvasóktól.Akkor kivántam,legyen meg az elveszett autója.Ezúton,a sikeres 10 évéhez gratulálok!Szeretném,filmekben,és Tv,sorozatokban is látni,abban teljesen biztos vagyok,hogy sokoldalú!LÁSD,A TÁNCOT ANDREÁVAL:)szivesen látnám,a névsorban,de a reggelit,is ha tehetem,megnézem.Jó egészséget,humort,hitet,szerencsét kivánok a munkáiban!Üdvözlettel.Mária

2010-04-26 10:56:54 Zsoka azaz Erzsike. Szia. Bandi.
Mivel minden reggel nézem a reggelit negyon tettszik, mikor te vagy es szeretnek gratulálni az elmult tiz évnek, le a kalappal. Üdvözlettel: Erzsike.

2010-04-21 08:56:29 Balogh Mariann Kedves András!
Utoljára 20 évvel ezelőtt találkoztunk,így minden bizonnyal kutatnod kell az emlékezetedben, hogy ki vagyok!"Alattad" jártam Székely-Zsámbéki osztályba.Lánykori nevem Kovács Mariann.
Megtiszteltetés lenne számomra, ha személyesen találkozhatnánk!Várom válaszodat, addig is sikeres, boldog, derűs napokat kívánok!

2010-04-18 12:46:03 Slett.zsuzsanna Szia Pici..
Szeretnék veled pár szoban levelezni ha megadnád az email cimedet megköszönném.Nagyon szeretnék neked irni..Elöre is köszike..Zsuzsa

2010-04-18 11:03:32 Orsi Szia!

Mosolygunk és mosolyogj Te is. Nemsokára itt a nyár, addig meg teleszívhatjuk a tüdőnket igazi eredeti izlandi vulkáni porral :D

2010-04-05 17:52:22 GinyK ÁPRILIS 11
CSONKÁT A PARLAMENTBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:)

(Lehet, hogy jobban járnánk vele...)

(Arról nem is beszélve, hogy azt nem is lehet rendesen kiabálni, hogy "Csonka, takarodj!", mert nincs ritmusa...)

2010-04-02 00:30:34 Rozi Kedves András.
Gratulálok a 10 évhez.Nagyon szeretem amikor te vezeted a reggelit mert te felpezsdíted a napomat.Imádom a zenédet a telefonomra is ráraktam és az mp4 is hallgatom.Remélem még sokáig láthatlak a képernyőn.Sok sikert kívánok a továbbiakban is neked.puszi

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 20 meg 16 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007