Barátaim, barátnéim, olvasóim, drukkereim, és kiváncsi szemlélődőim!!!
Tudom, képzeletben már egy kis pofont is lekevernétek nekem a legszívesebben, amiért ígéretem ellenére ilyen ritkán dugom csak ide a képem. Nem is magyarázkodom, csak annyit, kérlek, akceptáljátok, hogy az év vége nekem is pörgősebb az átlagnál, így ritkán kap el az ihlet szavaim és éményeim nyomtatásba helyezésére...:))) Most viszont nem vettem volna a lelkemre, ha nem búcsúzhatok el Tőletek az óesztendő utolsó óráiban, azzal a kis újévi fogadalmommal, hogy jövőre minden másképp lesz, jó kisfiú leszek, és írok, csak írok, csak írok, kivéve, amikor nem...
Bár Émi nevú olvasóm kételkedik, hogy én olvasom el személyesen az üzeneteket, de kérdem, akkor ki a frász? A komornyikom? Miután olyan nekem nincs, én pötyögöm kusza kis betúimet. Igen, Émi ott voltam Dóráék esküvőjéln, de ez már régi élmény, mert legalább 2 éve volt, és arra emléksezm, hogy nagyon barátságos, és meghitt volt az egész, kollegák , barátok köszöntötték őket, de többet nem szeretnék erről szólni, mert ez az ő magánügyük.
Gyerekek, ez a karácsony is elmúlt, remélem, mindenkinél járt a Jézuska, és a gyomrotok is kellőképpen tele. Azért azt képzeljétek le, amikor én a 25.i karácsonyi ebéd után, amit nővérem celebrált, konkrétan maceszgombócleves, töltött káposzta , és máktorta formájában, én déluátn 3 órakor az Operett színház színpadán felöltöttem kis gyertyatartójelmezemet és mindent bele, tánc, ének, móka. Bár szerintem a Szépség és szörnyteg minden szereplője ebben a cipóben járt, sót a nézőtéren ülök is.
A 2 ünnep között indult be aztán főleg minden. 28.-án volt uygebár a Csináljuk a fesztivált! döntője, ami egy nagyon kellemes élmény volt, bár kissé cslódottá tett, mivel most nem jutott a dal az első 6 kö9zé, és ez kifejezetten azért bántott, mert szerettem vona egy szép estét szerezni, a dal szerzőjének, a helyszínen megjelenő Payer Öcsinek. Olyan édes volt, így is nem győzött gratulálni, és helyesen megállapította, hogy most a himnikus, lírai daloknak állt a zászló. Sebaj, én akkor is Gedon bácsiban hiszek:))
Na, de a másnap. Nem is hiszem el. A Papp László aréna színpadán énekeltem több ezer ember előtt. Kamszkori egyik bálványom, Fenyő Miklós hívott meg a koncertjére vendégnek. Jövőre lesz 10 éve, hogy bemutatta az Operett színház a Hotel Mentholt, ami a legendás slágerekre épülő musical, és ennek az alapcsapatában én játszottam az egyik főszerepet. Ez volt az apropója a meghívásnak, a Vízparti twisztet, a Ciao Marinat, és egy duettet énekeltem Fenyővel. Harsányi Levente volt a koncert másik vendége. A Közönség fenomenális volt, igazi házibuli hangulat. Gondoltam, ruhában is kiteszek magamért,. és egy strasszokkal, kövekkel kirakott fekete zakót kértem kölcsön Náray Tamás fantasztikus divatguru szalonjából.,. a hatás nem maradt el:))
Szóval ez egy remek finálé volt az év végére, most mindjárt indulok Győrbe, életemben elsőzör töltöm a szilvesztert Budapest határain kívül, mert ott lesz több fellépésem. Úgyhogy Győriek, hajrá, buli lesz!!!!!!
Az ígéretem a gyakoribb írásra csak január közepétől érvényes, addig még elég konfúz elsz minden, őrültek háza, stb, de aztán jövök! Elkezdem majd a próbákat is az Operett színházban, az Abigél musical változatában. Szóval az új év is jól indul...
Kívánom, hogy Ti is válthassátok valóra az álmaitokat jövőre is, kísérjen mindenkit egészség, szerencse, szeretet.......
Boldog új évet, és maradjunk sokáig együtt!
Hahó mindenkinek!
Gedeon bácsival mostanában többször is találkozom. A nagy helyzet az, hogy a Csináljuk a fesztivált! című, régi slágereket megidéző műsorban van szerencsém ezt a régi Szécsi Pál slágert énekelni. Most pénteken lesz a középdöntő, remélem tovább baktatunk a döntőig. Ehhez persze kel a Ti segíségetek is. Ez a műsor a dalok versenye, így leginkább a szerzőknek Payer Öcsinek és S. Nagy Istvánnak szeretnék örömet szerezni azzal, hogy daluk ott lesz a legjobbak között a döntőben.
Karácsony közeledtével kis műsort adtunk Eszményi Vikivel és Heilig Gáborral a Tűzoltó utcai gyerekkórház onkológiáján. Ez mindig egyzerre megrendítő és felemelő élmény., Hihetetlen, hogy ennyi szenvedést milyen erővel és hittel viselnek a gyerekek. Sokan még a műsorra sem tudtam a nagyterembe lejönni, mert elkülonítőben egyedül kelll viselniük a betegség megpróbáltatásait. Szinte mindenki mellett ott ül az ágy szélén az egyik szülő, hogy ébren tartsa a reményt a gyerekben és magában is. Mindenkit, aki a pitiáner, psizlicsáré nyavalygásaival van elfoglalva sokszor, arra buzdítanék, hogy látogassa meg ezeket a gyrekeket, és gondolkodjon el mélyen, mit számít, ha egészségesek lehetünk, mit élhet át egy család, akinek a működését alapjában rázza meg egy ilyen betegség...?
Bírjátok még a karácsonyi hajszát? Elképesztő, mivé fejlődott ez az ünnep...szinte már semmi nem marad a meghit hangulatból, helyette akciók, tülekedés, indulatok, tömeg.....Valahogy nem így kéne....
Annyira szeretem a hozzászólásokat olvvasgatni, de mostanában kis passzívok vagytok, úgyhogy mindent bele barátaim. Ha konkrét kérdés merül fel, válaszolok majd. Jó munkát vagy pihenést, kinek mi jár! Sziasztok!
Sziasztok régi játszótársaim!:)
Ne is mondjátok, szinte hallom a dorgáló szavakat, hogy miként is van pofám ilyen hosszasan elhanyagolni a blogot? Jó, egy kicsit igazatok van, de én néha olyan jól adom Pató Pál urat, hogy a halogatás nagymestere lehetnék...
A lényeg, hogy itt vagyok, és a távolmaradás is csak a teljesen szétszórtan felbukkanó munkáim miatt van, és nehogy azt gondoljátok, hogy közben nem juttok az eszembe..?! Jó kis púder, mi?:):)
Ez a hét amúgy is kemény a hajnali kelések miatt, és ráadásul most még a jó kis délutáni fél órás alvásaimnak is lőttek, mert nem fogok ráérni, amúgy pedig nagyon nehezen tudom a szemem nyitvatartani...
Köszönöm a számtalan névnapi kívánságot, akár itt , akár az iwiwen, öröm Andrásnak születni, ha ennyien gondolnak az emberre...Még nem reagáltam egy érdekes hozzászólásra, amit Györgyi nevű olvasóm írt, és ennek csak az az oka, hogy tízszer is elolvastam, és még mindig nem értem, mit akart mondani, vagy mi a baja...ha valaki érti, akár el is magyarázhatná... Most hirtelen nem is jut eszembe, miket kérdeztetek, és így írás közben nem merek kilépni innen , és utána olvasni, mert akkor elveszik, amit eddig írtam. vagy csak megint nem értek a számítógéphez?:) Arról is olvashattatok az elmúlt napokban, hogy jól vagyok, sőt, nem vagyok egyedül. Az egyik hetilap ügyesen ezt a kis mondatocskát kitette a címlapra, ami azért érdekes, mert a cikkben sem merültünk bele jobban a téma tárgyalásásba, viszont a mindenre nyitott, de inkább kíváncsi újságírók rögtön megtaláltak. Újra és ki tudja hanyadszor meg kellett értetnem velük, hogy még mindig arra törekszem, hogy amelllett, hogy minden tekintetben nyitott könyv legyek a sajtó, és ezáltal a Ti számotokra, szeretnék legalább egy kis szeletet megőrizni az életemben, ami csak az enyém, amit pont ezért hívnak magánéletnek. Ugyis számtalan kollegám kielégíti azon igényeket, ami a magánélet szétcincálására irányul, sőt néhányan közülük szinte riasztják telefonon a sajtó jeles képviselőit, nehogy azok lemaradhassnak valamiről. Ezzel sincs semmi baj, hiszen Benneteket biztosan minden érdekel. 17 éve, amóta Isten segítségével a reflektorfényben vagyok, nem hiszem, hogy ne lehetett volna olvasni az életem minden vonatkozásáról, és ami Benneteket érdekel, ezután is tudható lesz, de kérem mindenki megértését!!!!!
Isten éltesse Lorán Lenkét, akinek 81 évet kellett megérni és 60 évet ezen a pályán, hogy egy komolyabb elismerést kapjon, mégpedig a Táncsics alapítvány életműdíját, amit a miniszterelnök és a kultuszminiszter adott át Neki és 3 másik kitüntetettnek. Rejtély, hogy miért megyünk el szó nélkül ilyen kvalitású, népszerűségű és emberségű művészek mellett. Lukács Ervin, a fantasztikus karmestert is kitüntették, az ő szavait idézném, amit köszönetképpen mondott: " Öröm ilyen szép méltató szavakat hallani, pláne élőben..." Teljesen igaz, annyira megrendültek vagyunk a sírbeszédek megtartásánál, csak akkor más késő. Lenkét imádom, tisztelem, az egyik legnagyobb élő komikának tartom, és azt is tudom, hogy milyen fantasztikus volt drámabb színezetű szerepekben, sajnos ezekben ritkán bizonyíthatott. Fogadott nagymamám ő, hiszen színpadon kétszer is játszotta a nagyimat, és a Família KFT-ben évekig tartó könyörgésem után végre ő lett az addig soha meg nem jelenő engem neveló nagyi, Rózsika. Gratulálok és csókolom a kezét!
Most kicsit elbúcsúzom, olvasgassatok, irogassatok és máris jövök! Ciao
Csonka András ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.
2010-08-19 07:57:41
Marcsi
Szia Pici kérlek írj nekünk ide az oldalra.
Szeretnénk tudni,hogy mi van veled.
Előre is köszike:
2010-08-17 13:23:13
Juli
Szia András!
Örömmel olvastam,hogy a Duna Televízió műsorán új sorozat kezdődik,augusztus 19-én, minden este csütörtökön 21- órától,a Diplomatavadász vígjáték és Te is szerepelsz benne!
Ezt látni kell!!!!!:)
2010-08-16 17:44:20 Haraszti Gyöngyi Üdvözletem)))Én alig nyaraltam ,és ez a kánikula kikészitett,de azért imádom a nyarat. András épp most néztem meg a Csináljuk a fesztivált discoslágereiben a dalt amit énekeltél...mindig is tetszett a hangod jó hangulatot tudsz csinálni...én már a Familia kft-s "Picit" is szerettem...pedig én sem vagyok pöttömpanna))szép nyárvégét neked és sok sikert még a pályádon!! Megérdemled a sikereket!! Ölellek!!
2010-07-25 13:37:07 mucsi csabi szia csabi vagyok én nevettetelek meg az ibi napon
2010-07-15 15:55:39 Dia Köszönöm az információt, sikerült is megtalálnom. :) Bandi, neked pedig azt, hogy elfogadtál. Jó pihenést a nyárra!
2010-07-08 05:19:03
Bungó Gréti
Kedves András!
Nagyon szépen köszönöm A képet amit Hajdúszoboszlón a Hotel Silver recepcióján hagyott nekem!
2010-07-05 22:24:50
Juli
Kedves András!:)
Örülök,hogy újra van Dáridó!!!!Nagyon tetszett!Szuper voltál!!!!További sok sikert kívánok Neked!
Szeretettel:Juli:)
2010-07-02 22:32:27
Szia Dia!!!!!
A rajongói oldalt a facebookon így lehet megtalálni:Csonka András hivatalos oldala.
2010-06-28 12:07:03 SARI KATALIN nagyon szeretlek ANDRAS, a fiam (2 fiam van)lehetnel ,de igy is buszke vagyok RAD!!!NAGYON ERTEKES ,JO EMBER VAGY ES NAGYON DRUKKOLOK NEKED!!!!DE AZERT VIGYAZZ MAGADRA ,PIHENJ TUDATOSAN .KIVANOK SOK SIKERT ES HOZZA NAGYON JO EGESSEGET!!! NAGYVARADROL KATALIN
2010-06-27 14:01:57
Marcsi
Kedves Pici!
Te vagy a kedvenc sztárom.Nagyon kedves,vicces és humoros vagy.A szerepeidhez sok sikert kívánok,remélem egyszer majd találkozunk.Kérlek ha ráérsz írj vissza köszi.Rajongód:Marcsi
2010-06-20 20:44:30
Juli
Szia András!:)
Fantasztikus volt a Ceglédi koncert tegnap délután!Gratulálok Neked!Nagyon jók voltak a dalok amit választottál!A közönség nem engedett le a színpadról, olyan jó hangulatot csináltál!!!!Nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen élmény:)Köszönöm Neked.
Szeretettel:Juli:)
2010-05-17 11:15:59
Bea
Szia András!
Nagyon aggódom miattad! A Best azt írta "lázasan tanultad a szöveget"! Néha MAGADRA is gondolhatnál! Jobbulást kívánok! Írj nekünk ide, kérlek / kérünk szépen, mert szeretnénk tudni mi történt Veled mostanában. Sok gyógyító puszikát küldök nagy szeretettel.
2010-05-09 19:01:42 Klári Szia András nagyon jó volt nagykátai koncerted.Szeretnék neked irni de az oldaladra nem tudok nem engedi a belépést.Adnál egy másik email cimet amit minden nap olvasol.Köszi
2010-05-02 15:49:33 kulcsár Mária Tisztelt Művészúr!Egy szép koratavaszi Valentinnapon,a Kelet Magyarország napilapban,jelentek meg a beküldött versek,az olvasóktól.Akkor kivántam,legyen meg az elveszett autója.Ezúton,a sikeres 10 évéhez gratulálok!Szeretném,filmekben,és Tv,sorozatokban is látni,abban teljesen biztos vagyok,hogy sokoldalú!LÁSD,A TÁNCOT ANDREÁVAL:)szivesen látnám,a névsorban,de a reggelit,is ha tehetem,megnézem.Jó egészséget,humort,hitet,szerencsét kivánok a munkáiban!Üdvözlettel.Mária
2010-04-26 10:56:54
Zsoka azaz Erzsike.
Szia. Bandi.
Mivel minden reggel nézem a reggelit negyon tettszik, mikor te vagy es szeretnek gratulálni az elmult tiz évnek, le a kalappal. Üdvözlettel: Erzsike.
2010-04-21 08:56:29
Balogh Mariann
Kedves András!
Utoljára 20 évvel ezelőtt találkoztunk,így minden bizonnyal kutatnod kell az emlékezetedben, hogy ki vagyok!"Alattad" jártam Székely-Zsámbéki osztályba.Lánykori nevem Kovács Mariann.
Megtiszteltetés lenne számomra, ha személyesen találkozhatnánk!Várom válaszodat, addig is sikeres, boldog, derűs napokat kívánok!
2010-04-18 12:46:03
Slett.zsuzsanna
Szia Pici..
Szeretnék veled pár szoban levelezni ha megadnád az email cimedet megköszönném.Nagyon szeretnék neked irni..Elöre is köszike..Zsuzsa
2010-04-18 11:03:32
Orsi
Szia!
Mosolygunk és mosolyogj Te is. Nemsokára itt a nyár, addig meg teleszívhatjuk a tüdőnket igazi eredeti izlandi vulkáni porral :D
2010-04-05 17:52:22
GinyK
ÁPRILIS 11
CSONKÁT A PARLAMENTBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:)
(Lehet, hogy jobban járnánk vele...)
(Arról nem is beszélve, hogy azt nem is lehet rendesen kiabálni, hogy "Csonka, takarodj!", mert nincs ritmusa...)
2010-04-02 00:30:34
Rozi
Kedves András.
Gratulálok a 10 évhez.Nagyon szeretem amikor te vezeted a reggelit mert te felpezsdíted a napomat.Imádom a zenédet a telefonomra is ráraktam és az mp4 is hallgatom.Remélem még sokáig láthatlak a képernyőn.Sok sikert kívánok a továbbiakban is neked.puszi