VÁLASSZ: 2007. március2007. április2007. május2007. június2007. július2007. augusztus2007. szeptember2007. október2007. november2007. december2008. január2008. február2008. március2008. április2008. május2008. június2008. július2008. augusztus2008. szeptember2008. október2008. november2008. december2009. január2009. február2009. március2009. április2009. május2009. június2009. július2009. augusztus2009. szeptember2009. október2009. november2009. december2010. január2010. február2010. március2010. április2010. május2010. június2010. július2010. augusztus - 2007. március2007. április2007. május2007. június2007. július2007. augusztus2007. szeptember2007. október2007. november2007. december2008. január2008. február2008. március2008. április2008. május2008. június2008. július2008. augusztus2008. szeptember2008. október2008. november2008. december2009. január2009. február2009. március2009. április2009. május2009. június2009. július2009. augusztus2009. szeptember2009. október2009. november2009. december2010. január2010. február2010. március2010. április2010. május2010. június2010. július2010. augusztus

Mosásban "jó" vagyok

  Kész, most már feladom, vagy nem is, inkább bedobom a törülközőt......a mosógépbe, talán az majd megússza....

Megőrjít a sok remek, hófehér lepedőket helikopterrel rángató, vagy éppen asztalterítőket születésük előtti állapotra mosható terméket bemutató reklám! Mondjátok meg őszintén mi a bűnöm, nekem nagyon sokára gyűlik össze annyi fehérség, ami megtölt egy valamirevaló mosógépdobot...így aztán kénytelen  vagyok vegyíteni őket a színesebb cuccokkal. Legtöbbször semmi gond nincs, de ma beütött a krach! Anélkül, hogy ujjal mutogatnék a felelős holmira, nagyjából enyhe, de elég gusztustalan, a bundabugyiknál tapasztalható rózsaszín árnyalat, ami rátelepedett a fehér holmikra. Gondoltam, ha még vízes állapotban visszadobom őket a gépbe, és kipróbálom a szintén reklámokban hirdetett legendás fehérítő hatású vegyszert, talán megmenekülnek a szégyentől, de nem, maradt a rózsaszín árnyalat, így szegényeknek meg kell szokni új lakhelyüket, a kukát.....

Pedig azt hittem, a mosás legalább nem fog ki rajtam: Na mindegy, most majd, megint a reklámok hatására felkutatom azt a bizonyos színelnyelő lapocskát, lesz ami lesz, nem adom fel!  Ennyit a házimunkákról. Az biztos, itt már csak a legendás Irénke segíthet, aki felmentő seregként hetente egyszer lakhatóvá alakítja a lakásomat, és ami a leglényegesebb, fantasztikusan vasal. Azt is kipróbáltam csak úgy viccből, de azóta is a legnagyobb tisztelettel bambulok azokra, akik egy inget valóban makulátlanul ropogósra tudnak vasalni. Az enyém is ropogott, de csak azért, mert elégettem.

És akkor még nem is beszéltem a zsebekben felejtett papírzsebkendőről. Hamupipőke válogatt annyi ideig a lencsét, ahogy én a kis szöszöket próbáltam levakarni a pulóvereimről és a polókról.

Sebaj, szép az élet, "kék az ég és zöld a fű", ahogy Kovács Kati is megénekelte, holnap egy házimunkamentes napra  ébredek újra. Jobb lesz az nekem....:))

Sziasztok mindenkinek!

HOL VAN AZ A LÁZ..???

 Nem hülyültem meg barátaim, ki ne tudná, hogy az egykori népszerű sláger címe : "Hol van az a nyár?", és ott még a régi szerelmet is kutatja a szerző, de ezt most hagyjuk..Forduljunk kiváncsi tekintetünkkel kissé vissza az elmúlt év végére, egészen a Szombat Esti Lázig....

Már a cím is felvillanyoz, egyrészt kamaszkori discos csávó korom jut eszembe, amikor azt hittem tudok úgy lépdelni az utcán, mint Travolta. Amilyen marha voltam, tényleg meg is próbáltam:)) Aztán ugorjunk egy nagyot 2006, december 15.ig, amikor Keleti Andival átélhettem életem egyik meghatározó élményét és sikerét a Szombat esti láz  második szériájának megnyerésével. Aztán egy hét múlva  a mámor még fokozódott, a parkett ördögei is mi lettünk. Micsoda 4 hónap volt, a készülés, a próbák, a sorozatos elődöntő győzelmek, a döntő, az extra döntő, a szeretetáradat, a figyelem, az izzadság, a sajgó végtatgok, a tánc gyönyörűsége, úgy ahogy van.....Kiemelten köszönet és hála Andinak, aki képes volt olyan koreográfiát tervezni amit meg is tudtam tanulni, nem mindig könnyen, és aztán még el is tudtam táncolni.Igaz, Neki meg mázlija volt ugyanezért velem....Sok fellépés következett, ami nyílván az idő elteltével azért ritkult, de jött 2009 és a harmadik széria, ahol újra elő kellett venni a tánccipőket...

Be kell vallanom Nektek, én igazából nem szerettem volna versenyezni a végső extra döntőben, mert emlékeztem arra, hogy mit jelent 4 hónap táncőrületében ellazulni, hétről hétre a nézők szeme láttára fejlődni és sikert aratni, és a döntő gyönyörűséges, mindent felszabadító győzelmi érzéseivel egy hét múlva újra versenyre kelni. Tudtam, hogy nekünk az az egyetlen adás kevés ahhoz, hogy az áhított formát elérjük. Eltelt 2 év, ahhoz hogy a nézők felkapják a fejüket, még többet kell nyújtani, mint anno. Igen ám, de most már nem volt arra mód, hogy szinte csak ezzel foglalkozzunk, mint akkor. Andi azóta már "celeb"-ként sokkal pörgősebb életet él, és nekem is elég zsúfolt volt az órarendem. Végül is rábeszéltek, hogy legyen verseny, és én is úgy éreztem, a nézők számítanak ránk, és várják a hármas rangadót.

Még októberben egy rossz mozdulattól beállt a hátam, ez már előfordult máskor is, de most nehezebben múlt, úgyhogy , amíg Andi a dzsungelt uralta, én egy édes kolleganőjével gyakoroltam azt a Salsát, amit még november végén mutattunk be a műsorban, amikor is bejelentették az extra döntőt. Az emeléseket kihagytuk, csak jeleztem, aztán Andi is hazatért, gyorstalpalásban újra átalakított egy-két dolgot, aztán hála Istennek sikerült a produkció az adásban. A hátam nem nagyon jött rendbe. Na, a november és a december egy olyan szakasza az elmúlt év végének, amire azt mondom, így ebben a formában ezt nem szabad, és nem lehet.. Reggel adás, ahol most kivételesen a szokásosnál többet kellett vállalnom, utána rohanás a Játékszínbe, ahol egy háromfelvonásos zenés vígjátékot próbáltunk, persze sok tanulandó táncikával, aztán december elejétől délutánonként rohantam Andihoz, készülni kellett 2 vadonatúj tánccal az extra döntőre, este legtöbbször színházi előadás, vagy Csináljuk a fesztivált felvétel, vagy karácsonyi rendezvény....Huhhhh....és most nehogy félreértsetek, ez az életem, imádom és örülök, ha ennyifelé működhetek, de az, hogy mindenhol meg kell felelni, mert elvárják, mert én is elvárom magamtól, olyan stresszt zúdít a nyakamba, amit úgy érzem, már nem bírok.

Valaki, azt kérdezte tőlem, mit izgatom magam ezzel az egész extra döntővel kapcsolatban, ez csak játék....Hmmm, igen, játék, de én már Szinetár Miklós főiskolai osztályfőnökömtől is megtanultam, hogy a játéknak csak akkor van értelme, ha komolyan vesszük. A gyerekkori építőkockázás is akkor klassz, ha felépül a torony is, ellenkező esetben marad a kudarcélmény. Én a táncot is komolyan akartam venni, és nem szégyellem kimondani, arról ábrándoztam, hogy mi győzünk, hiszen ha nem így lenne, minek vállaltam volna versenyt...lötyögni otthon is tudok tét nélkül....Tudtam, hogy akár Stohlék, akár Katusék nyernek, nehéz küzdelem lesz, pláne úgy, hogy mi csak a végén kapcsolódhatunk be. Igen, játék volt show, de azt gondoltam, mindannyian komolyan vesszük magunkat és a versenyt. Azt hiszem Czene Attila ezt kicsit másképp gondolta. Az adás végefelé, amikor mindenkinek lehetősége volt szólni a nézőkhöz, ő elkezdett kampányolni, mondván " szavazzon mindenki Katusékra, mi már nyertünk valamikor, meg az úgyis rég volt, most jöjjenek ők..." Tehát mindezt az én nevemben is, anélkül, hogy erről előzetesen megkérdezett volna...Most pedig álljunk meg egy pillanatra! Filctollal vastagon szeretném aláhúzni,  ezer százalékig azt gondolom, hogy azon az estén a Katus-Molnár páros volt a legjobb, és teljesen megérdemelten győztek, BRAVÓ, BRAVISSIMO!!! MIndezt csak azért mondtam el, mert szeretném ha átélnétek, milyen az, amikor a kedvenc társasjátékodban nem mindenki van benne ízig-vérig, teljes gőzzel.  Igen, amiért féltem ettől az estétől az az, hogy tudtam, ha nem nyerünk, akkor az emberek utolsó emléke az lesz, hogy elvesztettem valamit, és ezt most már nem is tudom megváltoztatni, mert mai eszemmel azt gondolom, versenyezni már valóban nem fogok többet.Már csak élvezni szeretném a táncot, kapkodás, erőlködés, téthelyzet nélkül....

Az őrült  évvégi hajsza és nyílván az ezzel járó stressz eredménye egy "laza kis" porckorongsérv lett. Most aztán mindenféle terápiák után kutatok, és kemény gyógytornába kezdtem, mindent megteszek, csak a műtétet elkerüljem. Ami szörnyűség, hogy fogalmam sincs, mit mondhatok Keleti Andinak aki számít rám nagyszabású revűműsorában, amit férjével raknak össze, mert lehet az emelésektől el kell búcsúznom. Jó, messze nem vagyok egy Katus Atti, ha emelésről beszélünk, de ha nem tudom azt nyújtani a parketten is, amit 2006ban megtapasztalt a közönség, akkor inkább nem húzom fel  tánccipőmet....

Valóban akkor az adás közben is egyértelmű volt Katusék győzelme,  benne volt a levegőben, és az a vicces, hogy utána még nekem kellett vígasztalnom egy csomó embert, és meg kellett értetnem, hogy nem vagyok szomorú, a mi egykori dupla győzelmünket nem veheti el senki,  az nem egy vándorkupa, amit most át kell adni. Százával kaptam az iwiwen is az üzeneteket,  amit ezen a helyen is köszönök, igaaz megtettem ott  is, tudjátok, hogy iwiw függő vagyok..:))

Lapozzunk is, hiszen új év, új remények. Új örömök is persze, például az, hogy egyik nagy kedvencem, Vári Éva Kossuth-díjat kapott. Millió éve fel volt mindig terjesztve, de ez most már nem számít, a lényeg, hogy az övé lett, és ez engem is boldogít, csodálatos művész... Persze a többieknek is szívből gratulálok, mindenki megérdemelte.

Képzeljétek, jelentkezett egy hölgy, aki most ott működtet egy irodát, ahova én  születtem és éltem 30 évig, vagyis  a szülői házban.....Meghívott, nézzem meg, hogy néz ki mostanában a kégli...Amióta Anyuékkal 1997-ben eljöttünk onnan, egyszer sem jártam ott. Izgatott vagyok, és kicsit félek is......Majd mesélek, ha túlleszek a nagy találkozáson...

Most már örvendezzetek, mert itt aa  tavasz, hétvégén csukjátok be a szemeteket, mert hózáporokat mondanak, na de utána teljes gőzzel előre.....

Csók