VÁLASSZ: -

2009-08-02 01:20:11

HEPP!!!...GONOSZ LETTEM ÉS CSÚNYA...

 

 Húúú, annyi minden történt, hogy azt sem tudjam , hol kezdjem..?

Barátaim, azért nem mondhatjuk, hogy idén nyáron nagyon unatkoznék. Ja, a cím, lehet, azt hiszitek, megbuggyantam, hogy ilyen marhaságokat írok, pedig nem is annyira....buggyantam meg... Válasszuk külön a dolgokat. A gonosz lettem és csúnya bevezetés egy idézet tulajdonképpen, mégpedig egy újságban rólam megjelent cikk címe volt, "Csonka András gonosz lett és csúnya". A legfurább az egészben, hogy egyáltalán nem sértődtem meg ezen, sőt örültem, hogy így fogalmaztak, hiszen pont ez volt a cél. No, akkor rántsuk le a leplet a dolgokról. Bizonyára már hallottatok a Budapesti Operett Színházban jelenleg is futó Szép nyári nap című, Neoton dalokra épülő musicalről. Nos, ebben én, eddig feladataimtól tökéletesen eltérően egy kifejezetten negatív, mondhatjuk rohadék figurát játszom, akit legszívesebben én is pofon vágnék, ha találkozhatnék vele. A karakter kedvéért találtuk ki a maszkot, ami kopasz is nem is, gusztustalanul átfésült néhány szál hajjal, a kor jellegzetes gúnyáiban. Élvezem és imádom az egészet. Szóval  az az igazság, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mert eddigi éveim alatt szinte csak sikeres produkciókban vehettem részt, de az ami itt estéről estére történik, példátlan. Hihetetlen tombolás, ováció, az előadás végén állva ünnepeltek minden alkalommal minket a nézők, és ez valami fantasztikus.  Nyílván, a Neoton dalok évtizedek óta tartó sikerhulláma is az egyik ok, de  a lényeg, hogy sikerült ezeket olyan környezetbe ültetni, hogy új értelmet kaptak, és ezáltal egy igazán izgalmas és egyben szórakoztató musical született, amiben ott van a szerelem, a dráma , a konfliktus, a mély érzelmek, és a fiatalos lendület. talán még bennünk öregekben is:))A korai 70-es éveket, az építőtábori hangulatot, az elvtársazást, a kor ma már viccesnek ható helyzeteit először sikerült ilyen átütő sikerrel megidézni. Szóval, mondanám, hogy gyertek és nézzétek, de erre kicsit várni kell, mert ha jól tudom, szeptemberre, amikor már 4 pót előadást is betettek a már előirányzott 5 mellé, egy darab jegy sincs. Ma este a nővéreméknek is csak pótszéket tudtam szerezni, azt is nagy nehezen....Na de na adjátok fel!!!

Más......Hallottátok, hogy hajnalcsillag lettem?:)) Na, ehhez mit szóltok? Csak annyit, hogy HEPP? Jól teszitek! Aki nem tudná, a Reggeliben volt egy kis házi verseny az RTL-es műsorvezetők közt, amikor mindenkinek valami kis ökörséget kellett csinálni, ami nem passzol bele az eredeti szakmájába, karakterébe. Én labdazsonglőr próbáltam lenni, nulla tudással, de azért legalább kitaláltam ezt a kis HEPP szócskát, ami elvonta  a figyelmet a nemlétező produkcióról:))) Aztán az interneten lehetett ránk szavazni. Tudom, nem szabad ezt olyan komolyan venni, de  azért melengette a szívemet, hogy a legalább 2 hónap alatt végig tudtam vezetni  a nézőknek köszönhetően, sokszor több száz szavazat előnnyel. Tehát végeredményben hajnalcsillag vagyok, jó nekem. Nem vagyok nagy csillagász, de remélem ez a hajnalcsillag azért valamikor a sötét égbolton is látható, mert a hajnali szürkületben nem mindenki figyelhet oda rá...Úgyhogy nem bánnám, ha  a fénye kicsit bevilágítaná az esti földi életet is.....Úgy már tényleg van értelme.....

Ünnepélyesen szeretném kijelenteni, hogy sem erős fájdalmakkal, sem komoly betegséggel nem küzdök. Az utóbbi napokban rengeteg aggódó, sajnálkozó, néha szánakozó, és értetlenkedő üzenetet, hozzászólást, kérdést kaptam, mivel az egyik hetilap címlapon közölte az előbbi információkat, Jó, én is hibás vagyok, minek kellett egyáltalán szóba hozni a porckorongsérvemet, de ha már meg is történt, miért kellet ezt ilyen drámai túlzásban tálalni??? Azóta az újság főszerkesztőjével egyeztetve, egy helyreigazítás is megjelent, úgyhogy spongyát rá, bár azok, akik   az újság rádiós, és tévés hirdetéseiben hallották csak ezt a drámai címet, még mindig azt hiszek, hogy a végemet járom...:) Nem bagatellizálom el a helyzetet, sokat kell tenni azért, hogy minél tovább  tünetmentes lehessek, de ezért járok úszni és gyógytornázom is, bár azt kicsit ritkábban, bevallom...

Drága blogolvasó barátaim, most kicsit eltűnök a színről, mondhatnám elhúzok, hogy átéljem, amit a nyár tartogat még, szóval piheni fogok, addig ne keressetek, valahol messze leszek, remélem egy tengerparton....

Viszlát augusztus végén a Reggeliben. és aztán a színpadokon, újra...

Nektek az elképzelhető legszebb kánikulai napokat kívánom, ne aggódjatok, örüljetek, fázunk még eleget, inkább fagyizzatok, bulizzatok, fürdőzzetek, szerelmeskedjetek, élvezzétek, hogy éltek......Csók!!!!



Címkék: 10
Értékelés: 4.94065 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Csonka András ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

LINKGALÉRIA

ÜZENŐFAL

2010-08-19 07:57:41 Marcsi Szia Pici kérlek írj nekünk ide az oldalra.
Szeretnénk tudni,hogy mi van veled.
Előre is köszike:

2010-08-17 13:23:13 Juli Szia András!
Örömmel olvastam,hogy a Duna Televízió műsorán új sorozat kezdődik,augusztus 19-én, minden este csütörtökön 21- órától,a Diplomatavadász vígjáték és Te is szerepelsz benne!
Ezt látni kell!!!!!:)

2010-08-16 17:44:20 Haraszti Gyöngyi Üdvözletem)))Én alig nyaraltam ,és ez a kánikula kikészitett,de azért imádom a nyarat. András épp most néztem meg a Csináljuk a fesztivált discoslágereiben a dalt amit énekeltél...mindig is tetszett a hangod jó hangulatot tudsz csinálni...én már a Familia kft-s "Picit" is szerettem...pedig én sem vagyok pöttömpanna))szép nyárvégét neked és sok sikert még a pályádon!! Megérdemled a sikereket!! Ölellek!!

2010-07-25 13:37:07 mucsi csabi szia csabi vagyok én nevettetelek meg az ibi napon

2010-07-15 15:55:39 Dia Köszönöm az információt, sikerült is megtalálnom. :) Bandi, neked pedig azt, hogy elfogadtál. Jó pihenést a nyárra!

2010-07-08 05:19:03 Bungó Gréti Kedves András!

Nagyon szépen köszönöm A képet amit Hajdúszoboszlón a Hotel Silver recepcióján hagyott nekem!

2010-07-05 22:24:50 Juli Kedves András!:)
Örülök,hogy újra van Dáridó!!!!Nagyon tetszett!Szuper voltál!!!!További sok sikert kívánok Neked!
Szeretettel:Juli:)

2010-07-02 22:32:27 Szia Dia!!!!!
A rajongói oldalt a facebookon így lehet megtalálni:Csonka András hivatalos oldala.

2010-06-28 12:07:03 SARI KATALIN nagyon szeretlek ANDRAS, a fiam (2 fiam van)lehetnel ,de igy is buszke vagyok RAD!!!NAGYON ERTEKES ,JO EMBER VAGY ES NAGYON DRUKKOLOK NEKED!!!!DE AZERT VIGYAZZ MAGADRA ,PIHENJ TUDATOSAN .KIVANOK SOK SIKERT ES HOZZA NAGYON JO EGESSEGET!!! NAGYVARADROL KATALIN

2010-06-27 14:01:57 Marcsi Kedves Pici!
Te vagy a kedvenc sztárom.Nagyon kedves,vicces és humoros vagy.A szerepeidhez sok sikert kívánok,remélem egyszer majd találkozunk.Kérlek ha ráérsz írj vissza köszi.Rajongód:Marcsi

2010-06-20 20:44:30 Juli Szia András!:)
Fantasztikus volt a Ceglédi koncert tegnap délután!Gratulálok Neked!Nagyon jók voltak a dalok amit választottál!A közönség nem engedett le a színpadról, olyan jó hangulatot csináltál!!!!Nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen élmény:)Köszönöm Neked.
Szeretettel:Juli:)

2010-05-17 11:15:59 Bea Szia András!
Nagyon aggódom miattad! A Best azt írta "lázasan tanultad a szöveget"! Néha MAGADRA is gondolhatnál! Jobbulást kívánok! Írj nekünk ide, kérlek / kérünk szépen, mert szeretnénk tudni mi történt Veled mostanában. Sok gyógyító puszikát küldök nagy szeretettel.

2010-05-09 19:01:42 Klári Szia András nagyon jó volt nagykátai koncerted.Szeretnék neked irni de az oldaladra nem tudok nem engedi a belépést.Adnál egy másik email cimet amit minden nap olvasol.Köszi

2010-05-02 15:49:33 kulcsár Mária Tisztelt Művészúr!Egy szép koratavaszi Valentinnapon,a Kelet Magyarország napilapban,jelentek meg a beküldött versek,az olvasóktól.Akkor kivántam,legyen meg az elveszett autója.Ezúton,a sikeres 10 évéhez gratulálok!Szeretném,filmekben,és Tv,sorozatokban is látni,abban teljesen biztos vagyok,hogy sokoldalú!LÁSD,A TÁNCOT ANDREÁVAL:)szivesen látnám,a névsorban,de a reggelit,is ha tehetem,megnézem.Jó egészséget,humort,hitet,szerencsét kivánok a munkáiban!Üdvözlettel.Mária

2010-04-26 10:56:54 Zsoka azaz Erzsike. Szia. Bandi.
Mivel minden reggel nézem a reggelit negyon tettszik, mikor te vagy es szeretnek gratulálni az elmult tiz évnek, le a kalappal. Üdvözlettel: Erzsike.

2010-04-21 08:56:29 Balogh Mariann Kedves András!
Utoljára 20 évvel ezelőtt találkoztunk,így minden bizonnyal kutatnod kell az emlékezetedben, hogy ki vagyok!"Alattad" jártam Székely-Zsámbéki osztályba.Lánykori nevem Kovács Mariann.
Megtiszteltetés lenne számomra, ha személyesen találkozhatnánk!Várom válaszodat, addig is sikeres, boldog, derűs napokat kívánok!

2010-04-18 12:46:03 Slett.zsuzsanna Szia Pici..
Szeretnék veled pár szoban levelezni ha megadnád az email cimedet megköszönném.Nagyon szeretnék neked irni..Elöre is köszike..Zsuzsa

2010-04-18 11:03:32 Orsi Szia!

Mosolygunk és mosolyogj Te is. Nemsokára itt a nyár, addig meg teleszívhatjuk a tüdőnket igazi eredeti izlandi vulkáni porral :D

2010-04-05 17:52:22 GinyK ÁPRILIS 11
CSONKÁT A PARLAMENTBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:)

(Lehet, hogy jobban járnánk vele...)

(Arról nem is beszélve, hogy azt nem is lehet rendesen kiabálni, hogy "Csonka, takarodj!", mert nincs ritmusa...)

2010-04-02 00:30:34 Rozi Kedves András.
Gratulálok a 10 évhez.Nagyon szeretem amikor te vezeted a reggelit mert te felpezsdíted a napomat.Imádom a zenédet a telefonomra is ráraktam és az mp4 is hallgatom.Remélem még sokáig láthatlak a képernyőn.Sok sikert kívánok a továbbiakban is neked.puszi

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 6 meg 9 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007