Csonka András blogja

2007-10-11 04:56:00

Hajnal van, emberek...

őrület, de tényleg...

Írt már Nektek valaki hajnali 5 órakoR??? Ugye, nem?! Na, akkor én most ezt is megteszem. Nem is hiszem el, ahelyett, hogy készülődnék már, még pötyögök itt a gépen. Adás lesz ma is, fél 5 kor kelelk, kiténfergek nagy nehezen a nappaliba, lerogyok a kanapéra, és eltöprengek, hogy ebben a vak sötétben, miért nem  lehet még egy kicsit legalább durmolni ....Aztán egy laza reggeli tisztálkodás, egy kakaós csiga, ha van itthon, mert most baromira semmi, aztán fél 6kor indulok, másodpercre kiszámítva az érkezésemet háromnegyed 6ra a stúdióba. Ja, ign, fél 5 és 5 között még ideülök a géphez, mert ilyenkor múködik a legjobban a net ugyebár, és izgatottan fürkészem, hogy írtatok-e a blogba valamit, de mostanában nagyon kis llusták vagytok:)

Ja, a múltkor elfelejtettem a hétfői talkshow pontos kezdését megírni, szóval este 7 órakor kezdődik. Eddiig a legtöbben csak azon sajnálkoztak, hogy vidéken laknak, és nem tudnak jönni, amit én is nagyon sajnálok.

Egy kérdésre utalva, a gyulai várszínházban 1990ben játszottam csak még főiskolásként. A múlt évezredben, őrület....

Na, most már tényleg indulok hülgyek-urak, ti meg kicsit szunnyáljatok....

Ciao!

Írta: csonka.andras
Hozzászólások: 18
Címkék:
Értékelés: 4.74

Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:

Eddigi 18 hozzászólás

Émi
Szia!
Hát ez a bejegyzés rövid és tömör lett részedről!
Na de Te milyen nagy sebességgel közlekedsz, hogy az első kerületből kiérsz a Nagytétényi útra, a Camponához?!
Puszi, Émi
2008-04-29 20:31:09

Viki
Szia Bandi!

Minden elismerésem,és 6kor alig tudok felkelni.További szép estét:-)
2007-10-18 20:38:51

reni
szia pici mamamnak szimpatikus vagy.Szereti a hangodat.
2007-10-15 20:24:54

Lilla
Huhi! Ez alapján a bejegyzésed alapján 1 dolog biztosan kiderült: pörögsz, mint a búgócsiga:) hogy van ennyi energiád? Üdv, Lilla
2007-10-15 19:19:12

Regina
Szia Bandi.
Nagyon édes vagy,hogy még hajnalban is írsz.Korán kelés?Rémálom!Új munkahelyem lesz,ott 6-kor kezdés ha nappal leszek.Előre bevagyok tojva.Majd gondolok rád,bár nekem kb.fél négykor kell kelni.Majg megpróbálok autóra áttérni, akkor nyerek egy órát.Pusszanat.
2007-10-15 16:35:19

Makrancos
Kedves Bandi!

Sajnos ma este nem lehetek ott a Casa della Musicában, de otthonról, pizsamában is szorítok Neked:) A hely ötlete remek, s mivel olaszul tanulok (ez közel van a spanyol nyelvhez), az elnevezéshez is csak gratulálni tudok.
Az Operettszínház - szoborra gyűjtő - gáláján helyesek voltatok:-)
Örülük ennek a blognak, olyan érzés, mintha egy kedves ismerősnek (s ez tényleg így van) írhatnék nap mint nap.

Puszi,
Kata
2007-10-15 15:39:13

Thunde
Szia Bandi!

Nah tegnap eljött a várva várt nap,és felutaztunk Budapestre az Operett Színházba,hogy megnézzük a Szépség és a Szörnyeteg eőadást.Nagy lányommal együtt már feszülten vártuk az előadást.Ilyen fergeteges műsort még életemben nem láttam.Nem lehet szavakkal leírni milyen csodálatos volt a darab.A diszlet,a jelmez...huu nagy élmény volt.Gratulálok az alakításodhoz,nagyszerű volt nagyon tetszett a lángőr személye:)
Ott izgultam nehogy lángot kapjon a "fejfedőd":) .Ráadásul a második sorban ültünk igy még közelebbről láthattam az előadást.Aki megteheti nézze meg ezt a nagyszerű darabot,és ha még szerencsés is az illető pont Picire lesz osztva a lángőr szerepe.A TV-ben mint műsörvezetőt,mint énekest már láttalak,de mint színészt és élőben...Örülök,hogy ott lehettem.Mégegyszer szívből gratulálok.
Szia!Thunde
2007-10-14 20:10:31

Dia
Hello Bandi!!
Húha,te aztán gyors vagy,nem számítottam rá hogy ilyen gyakran fogsz írni,nagyon ügyi vagy!
Nem lustultunk el,ezt kikérjük magunknak,ugye rajongók?:D
Ha adhatok egy tippet,szerintem válaszolgass néha pár levélre,akkor még közvetlenebb lesz ez az amúgy is tökéletes kapcsolat!Mondjuk az enyémre:D:D
Puszi: Dia
2007-10-14 17:26:48

Berta77
Sziasztok!
Hát igen bandi,fején találtad a szöget,mert én is lusta vagyok,olyannyira,hogy ide is ritkán jövök.
Hajnali kelés?! BRRRR!
Ki nem állhatom,nagyon nehezen is kelek korán.Még az előző munkahelyemhez ötkor kellett kelnem,az is rémes volt,jelenlegi helyemhez elég 1/2 7-kor kelnem,de az is nehezen megy.S nehezen vagy alig eszek reggel,ami nem túl jó,mégpedig azért,mert utána meg időm nincs enni.
2007-10-14 14:57:21

India
Hát ige, ez a koránkelés elég guztustalan. Én is arra szoktam gondolni, amiko ilyen korán felébresztenek, ( ha készenlétes vagyok, és mondjuk egy fincsi betöréshez, vagy rablához hívnak) hogy vannak emberek, akik el sem tudják képzelni, milyen szar, amikor felébredsz, ráz a hideg a fáradságtól, sötét van, de már agyalnod kell. Téged is látunk a tévében, gondoljuk, de jó neki, de lehet, hogy két hét után tízből nyolc ember azt mondaná, hogy köszi, de nem kérem. Kedves András! Hogyan telnek a napjaid? Min szoktál gondolkodni, amikor van erre időd? Keresed Te is az ideákat?
2007-10-13 19:42:24

Makrancos
Szia Bandi!

A korai felkelés (de nem lázadás...) fájdalmaival én is szenvedek. Hétközben rendszerint fél6-kor szól az összes óra (utána a szomszéd...), s ha hétvégén úszni megyek, akkor szintén. A kakaós csiga viszont isteni...a kedvencem, munka előtt az egyik 'kisboltban' veszem meg a kollégákkal, reggelire és bajuszképzésnek remek:-) A wellness-ről megegyezik a véleményünk.Régen ugyan "rongyrázásnak" tartottam, de most már rájöttem az ízére. A novemberi hosszú hétvégén felpakolom anyámat és irány egy ilyen csodahely! Olyanok leszünk mint a Gilmore lányok (ismered a sorozatod?), alig várom. Remélem, ma este Téged is látlak az Operettszínház gáláján!!!
Puszi, Kata
2007-10-13 19:25:13

kriszta
Szia Bandi!Én is korán szoktam kelni,5kor.Teszem a dolgom és 6kor keltem a családom,ami persze nem egyszerü!A páromnak könyörögni kell és a nagyobbik lányomnak is!Persze én meg legyek nagyon fitt!Legyél jo!pá
2007-10-13 17:51:39

Britny
Szia Andris! Én is korán szoktam kelni Volt amikor fél négykor keltem hogy öt órára beérjek dolgozni.De ezt a melóhelyet már otthagytam.Most a REGIO Kftnél dolgozom,ahol a reggeli kezdés az hét óra.Így csak öt órakor kelek.De már megszoktam,a reggeli kelést.TE is megfogod szokni,ne parázz.Az csak árt Neked.Különben sok volt a dolgom,azért nem írtam a blogba.Ígérem,hogy mostmár.sűrűbben fogok írni Neked a blogba.Addig is.vigyázz MAGADRA.Puszi NEKED.Britny.
2007-10-12 22:46:09

dittike
Szia Bandi!
Nyugi,nemcsak te kelsz egyedül ilyen korán,sajnos nagyon sokan,én ráérek otthonról elindulni reggel 7.30-kor,de mivel estig dolgozom,korán reggel vagy késő este tudom elvégezni a házimunkát,úgyhogy korán kel kellni.Légyszi oldjátok már meg valahogy hogy jövőre lejöjjön Debrecenbe a Szépség és a Szörnyeteg előadás,tuti teltház lenne,annak idején a Rómeó és Júliára már négy héttel előtte minden jegy elkelt,szép napot neked és kitartás a korán kelés miatt.amúgy tök rendes vagy hogy ilyenkor is írsz nekünk!
2007-10-12 17:29:29

Ditte
Kedves Andris!Szívesen nézlek reggelente,jol indul a nap,energikusan és vidáman!
Szép napot:)

2007-10-12 10:25:17

Szilvi
Szia Bandi:)!

Hát ez nem volt szép Tőled:(! Azért én nem vagyok lusta, ugye:)? De nehogy Te is elhanyagold a blogot!
Nézd a jó oldalát a korai kelésnek, legalább látod a napfelkeltét és aki korán kel, aranyat lel:)! Tényleg látszik a reggeli készülődés, mindig frissen borotvált vagy, az elmaradhatatlan mosollyal és vidámsággal, ami még a fáradságot is elfedi és mindig csillog a szemed. Öröm Téged nézni:)!
Néha be is kéne vásárolnod, hogy a gyomrod ne korogjon reggel:), a fellépések után még nyitva van az éjjel-nappali. Hogy halad a színházi próba?
További kellemes, stresszmentes napokat kívánok Neked és vigyázz magadra!
Puszi: Szilvi
2007-10-11 16:47:08

Heni
čau Bandi drága!


Hát igen, mi még aludtunk 1kicsit, bár máskor én is 5.00kor kelek, de én bisztos kihasználnám még aszt az utolso 5percet is, és még 1kicsit visza aludnák....na nem lebeszélni akarlak,mert persze orulunk, hogy írsz, légy jo, szép napot, puszi, Heni
2007-10-11 14:11:02

ilona
Kedves Andris, nagyon meglepődtem, hogy ma hajnalban már irtál nekünk, eddig is imádtalak, de ezután ha lehet még jobban foglak, hogy ilyen aranyos vagy és eszedbe jutottunk. Sok boldogságot az Élethez, sok sikert pályádon és vigyázz magadra, mert szeretünk. Ilona
2007-10-11 08:23:18

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: hat meg tizenkilenc =
HOZZÁSZÓLÁS:
Blog leírása

Csonka András ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

Magamról

Üzenőfal

2012-05-14 10:52:22
Juli:
Kedves András!
Tetszett a Szili Nóra beszélgetős műsora ! Jó volt téged újra látni hallani a Tv-ben is! A magánéletedben és az élet minden területén, LEGYÉL MINDIG BOLDOG és NAGYON SOK SIKERT kívánok továbbra is Neked!
Szeretettel: Juli :)

2012-04-10 11:22:24
Juli:
Kedves András! :)
Fantasztikus volt...
B.Tóth László Poptarisznya műsora pénteken! A beszélgetés és a dalok, nagyon jók voltak!!!! Többször kéne ilyen műsort csinálni! Köszönjük! Gratulálok! Szeretettel: Juli:)

2012-04-09 12:53:08
Marcsi:
Drága Bandi!Nagyon jól éreztem magam a tegnapi előadáson!Nagyon jó volt,jókat nevettünk,jót szórakoztunk!És ez nekem nagyon felejthetetlen húsvét volt! Köszönöm szépen Neked is és Juliéknak is,hogy ilyen széppé varázsoltátok nekem a húsvétot!Nagyon sok puszit küldök Neked!!!!!És már nagyon várom a következő találkozást!!!! :) Puszi!

2012-03-17 07:07:17
Juli:
Szia András!!
Mikor jelentkezel???
2011.novemberben írtál a blogodban utoljára!!!! :( Szép tavaszi napokat kívánok Neked! Szeretettel: Juli :)

2012-03-15 08:10:41
Marcsi:
Szia Bandi! :) Sajnos nem tudunk elmenni a Színházak éjszakájára,mert anyu nem tudja azt is meg a Csókos asszonyt is kifizetni,és azt mondta,hogy választanom kell.Ami nehéz volt,de arra a döntésre jutottam,hogy akkor inkább a Csókos Asszonyt választom.Nagyon örültem volna,ha mind kettő sikerül,de nem baj,ott van még az Abigél musical,a Broadway Fesztivál,meg sok más,na és az új szereped,anyut rá veszem,hogy majd valamikor menjünk el arra is.És juhéééééééj mindjárt Április,és találkozunk :))) Addig is millió puszi!!!!! :)

2012-01-29 14:21:51
Juli:
András!!!
Gratulálok a tegnap esti Csókos Asszony előadáshoz!!!!!!!
Fantasztikus élményt nyújtottatok, a közönség végigtapsolta az egész előadást!
Hatalmas siker volt!!!!! Köszönjük!!!!!:)

2012-01-03 21:03:10
Lina:
Szia Bandi.Nagyon jó lenne ha benéznél az iwiwre,régen jártál ott . Köszi és B.Ú.É.K.

2011-12-19 13:17:39
Marcsi:
Szia Bandi!Tegnap nagyon aranyos voltál az X Faktorban!Sajnálom,hogy meg betegettél.Gyógyulj meg minél hamarabb,mert tudod mi számítunk rád és nagyon szeretünk!!!Ja és képzeld anyuval meg lett beszélve,hogy megyünk az Abigél Musical-re és a Csókos asszonyra,csak még nem tudjuk mikor.Millió puszi neked!!!Sok Szeretettel:Marcsi :)

2011-12-12 09:09:35
Juli:
Szia ANDRÁS! :)
Öröm volt Téged látni a Duna Tv ben is Tegnap este 19-kor az Önök kértékben. Tetszett a beszélgetés és jó volt a műsor! További szép napokat kívánok Neked! :) Szeretettel: Juli

2011-11-30 19:52:24
Marcsi:
Névnapodra mondok száz jó kívánságot,
legyen ez a napod szép, boldog és áldott!
Kedves képed a szívemben ragyog,
névnapodon veled együtt én is boldog vagyok.

2011-11-30 11:54:56
Juli:
Kedves ANDRÁS !!!!! :)
Az Imádok Férjhez Menni előadás Fantasztikus volt!! Felejthetetlen élmény...
Az előadáson nagyon sokat nevettem...
Nagyon jó volt!!!
Nagyon szépen köszönjük Neked a tegnap estét!!
További sok sikert kívánok Neked!!! Szeretettel: Juli :)

2011-11-10 09:17:48
Juli:
Szia András!
Jó volt ott lenni a Vigyázó Sándor Művelődési házban az Álarc nélkül-beszélgető estén! Még ilyen élő beszélgetős műsoron nem voltam, csak tv-ben láttam! Érdekes volt, volt szomorú és nagyon vidám téma! A videó összeállítás és a dalok is nagyon jók voltak ! Örülök ,hogy ott lehettem! András Köszönjük Neked !!!

2011-11-09 19:29:37
Marcsi:
Szia Bandi!A tegnapi este csodálatos volt!!!!!!Én nem is tudom elmondani,hogy mennyire,de mennyire jó volt! :) A legjobban akkor nevettem amikor verted a színpadot és mondtál valamit,azt nem értettem mit,de nagyon vicces volt :))) Azon azt hittem hogy nekem végem :D Aztán mikor a végén elkezdtetek egy kicsit táncolni a Faragó Andrással,az is nagyon tetszett.De meg mondom őszintén,hogy nekem minden tetszett,és annyira viccesek voltatok!Voltak benne szomorú pillanatok,vidámak,és minden féle!A végén meg jöttél ki felé és megkérdezted,hogy ,,Na mizu?"Nagyon aranyos voltál,és nagyon köszönöm ezt a nagy élményt neked!!!!!!Mikor jöttünk haza,már kicsit szomorú voltam,mert olyan hamar eltelt ez az este :( és mindig arra gondolok,hogy lehet,hogy már nem találkozunk többet,meg hogy nem fogunk többet elmenni,mert anyut nagyon nehéz rá venni! :( De remélem,sőt nagyon bízok benne,hogy lesz legközelebb,és az a legközelebb hamarosan itt lesz! :) Nagyon szeretünk téged!!!!Sok-sok puszi!!!És vigyázz magadra!!!!Még egyszer,köszönök mindent!!!! :)

2011-05-26 08:09:37
Kedina:
Kedves András,
Itt pityergek, az Anyu, Csillagom írásodon..nagyon szép!Két pici gyermek anyukája vagyok, ha nem értük akkor azon rettegek, h nagyon sokáig szerethessem őket, semmi másra nem vágyom.Példa értéküek az érzéseid!Csatlakozom hozzád a gyűrűs dologban!Írj, ha van valami konkrét dolog amiben segíthetek!a legjobbakat kívánom!: Edina

2011-05-10 10:03:55
kis kató:
- siker koronázza meg ezt a nemes gondolatot, s legyen valós az elképzelés-
- csak addig éreztem magam fontosnak, amig élt édesanyám-
-az ő szeretete minden nehézségen átsegített, vele mindig mindent meg tudtam beszélni, mindig mindent meg tudtam oldalni-
- vádolom magam, hogy nem adtam tudtára elégszer és eléggé, hogy nagyon szeretem, hogy ő a barátom, a testvérem a mentorom az édesanyám, a mindenem-
- most amikor minden nap a fényképére nézve elmondom magamban, hogy imádom, már késő-
- büntudatom van azért is, mert én nem voltam vele annyit, mint amennyit kellett volna, pedig ő nekem szentelte az életét-
- miért volt fontos dolgozni akkor is, amikor ő már beteg voltmiért nem éreztem meg, hogy már kevés ideje van itt a földön, miért nem voltam mellette mindig a betegségében-
- amikor elment, elmultam gyerek lenni, aki szeretett önzetlenül, önfeláldozóan, igazán és feledhetetlenül, nincs többé, s én kevesebb lettem, sokkal kevesebb nélküle-
- szerettelek és szeretlek-

2011-04-22 19:52:06
Juli:
Kedves András!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Neked! Szeretettel:Juli :)

2011-04-13 14:46:45
Péter:
Segítség!

Nem találom a videoklippjét annak a Megatánc fellépésednek, amikor Keleti Andreával táncolsz egy jó latinos salsára. Arra emlékszem, hogy Medvetzky volt az egyik zsûritag..
Szeretném újra megnézni és az is érdekelne, hogy pontosan milyen zenére táncoltatok.

Köszi elöre a segítséget....
Péter

2011-04-01 17:49:23
Lina:
ivane ,Figyelmesebben olvasd el a cikket,mert Csonka András azt nyilatkozta:Ha akarna családot nincs elkésve.
Én nagyon szurkolok neki,hogy teljesüljön az álma és édesapa legyen.Jó apa lenne, megérdemelne egy gyereket!Jól teszi,hogy a magánéletét megtartja magának!

2011-03-28 17:41:11
ivane:
Helló!
Most nemrég olvastam,hogy gyereket szeretnél az életedben.Ember !! hiányoztál a biológia órán az iskolában ??Gyereke csak hetero sexuális embereknek lehat !A homosexuális világ legnagyobb csapása az ha odáig jutnak ,hogy egy ártatlan gyereketvegyenek(lásd Elton JOhn

2011-03-26 15:04:00
Varga Judit:
Szeretnék privát üzenetet eljuttatni Csonka Andrásnak a 03 25-i Reflektor riporttal kapcsolatban.Köszönöm,V.Judit

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 16 meg 15 =:
HOZZÁSZÓLÁS:

© Storyonline 2007