Csonka András blogja

2008-03-28 18:03:06

"JÓ NAPOT KÍVÁNOK, ISTEN ÁLDÁSÁVAL:::"

találós kérdés:miből idéztem?

 Szerintem aki legalább annyi idős mint én, automatikusan és azonnal tudja a választ, mert legalább egyszer látta  a legendás tv sorozatot, amely Szabó Magda: Abigél címú regényéből készült még 1979-ben.  Ezzel elárultam, hogy én már éltem akkor, mondjuk ez eddig sem volt titok:) Abban az időben mindenki így köszönt, és a másik legendás mondat, az " aki kukorékolni mer becsukatom" is gyakori tréfa téma volt...

Nos, mindezzel a bevezetővel, barátaim csatlakozni szeretnék  Heny nevú kedves blogolvasómhoz, akinek épp ma olvastam ide írt hozzászólásást az Abigél premierjével kapcsolatban. Ugyanis 3 hónap próbaidő után szerda este lezajlott az Abigél musicalváltozatának bemutatója, Kocsák Tibor zenéjével , Miklós Tibor dalszövegeivel, Somogyi Szilárd színpadra adaptálásában és rendezésében.. Varázslatos este volt, amelynek végén állva tapsoltak a nézők. Azt hiszem, mindaz, ami fontos volt a történetben helyet kapott a színpadon is, pedig egy ekkora regényt 3 órába belesűríteni nem könnyű feladat. A próbák is elég izgalmasak voltak, miután a Thália színházba, ahol az előadást játszuk, csak a peremier előttt 2 héttel mehettünk be, addig az  Operett színház házi színpadán próbáltunk, ahol bár van forgó színpad és a díszletet is felépítették, azért mégis egy próbaterem, nélkülözi azt a hangulatot, amit a színház adhat. Igaz, akkor még zongorával zajlottak a próbák. Elég fárasztó volt sokszor, mert a darabban elég sok tömegjelenet van, és amíg ezek megszületnek  összehnagolva  a forgószínpad mozgásával, bizony sok víz lefolyik a Dunán.

Utolsó pillanatig változott, formálódott az előadás, de szerencsére a premier előtt mind a 2 szereposztás kétszer is lejátszotta a darabot közönség előtt. Bevallom, féltem , végül hogyan sikerül mindazt megmutatnom, amit Garas Dezső alakításából őrzök emlékként, ráadásul megnehezíti a dolgomat, hogy a színpadi verzióban mozaikokból, apró jelentekből kell összeraknom a figurát. A második felvonásban van egy szép  zárt jelentem az osztállyal, azt gondolom, ez a kulcsa szerepnek, itt kiderül ki is valójában Kőnig, a dal pedig, amit a lányokkal énekelhetek, egészen gyönyörű hitvallás az életről, az értékek fontosságáról, az erkölcsről, a jellemről. Ajándék nekem ez a pár perc.

Soha ennyit nem kellet maszkolnom előadás előtt, hiszen bajuszt kell ragasztanom, a hajamat lefésülik, és őszítik is, ehhez jön a kötött szvetter zakóval és sállal, tehát még melegebb a jelmez, mint  a Szépség és a szörnyeteg gyertatartó azbesztjelmeze. Nem érdekel, a figura így hiteles, és ez nekem is sokat segít.

Elképesztő élmény a koleganőimet figyelni, akik a matulás osztály tagjait játszák, nem egy családanya is van már köztük, és a próbák alatt visszamentek kis kamasz csitribe. Viháncoltak, élveztek minden percet együtt. Premierajándékba mindenki kapott egy fényképet, amin együtt vannak lefényképezve, de mindenkinek a szerepére jellemző kiegészítővel fotózkodtak. Én olyan képet kaptam, ahol mindenkin hosszú sál van, ez ugye rám jellemző ruhadarab. nagyon tehetségesek mind, szeretem őket. A főszerepben Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett is brillírozik, a legjobb Ginák, akik ezt a szerepet ma eljátszhatják és énekelhetik. A többiek is fantasztikusak,  nem is emelnék ki senkit, rengeteg szereplő van, és mindenki hozzájárul a sikerhez. Szeretném, ha minnél többen eljönnétek megnézni, persze ez most még elég nehéz, mert állítólag erre az évadra már nincs jegy. Azért próbálkozzatok!

Most újra beállok a régi mókuskerékbe, jövő héten már adásban leszek a Reggeliben, elkezdek újra edzeni is, mert már megint lepunnyadtam, és belevágok egy lakásátalakításba, ettől kicsit félek mert teljesen felborítja az életemet 2 hónapig, remélem megéri majd a váltotatások miatt...

Hétvégére szép időt kívánok Nektek, most már talán megszokhatjuk hogy tavasz van, etől meg legyünk mosolygósak, és pozitívak, legalább mi......sziasztok!

Írta: csonka.andras
Hozzászólások: 6
Címkék:
Értékelés: 4.96

Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:

Eddigi 6 hozzászólás

Émi
Kedves Kőnig tanár úr :)!
Nagyon kellemes élmény lehet az, hogy egy olyan szerepet formálhatsz meg, mellyel van személyes kötődésed. Nagyon jó csapat dolgozik ott, együtt, egymásért!
A lakásfelújítás mit takar? Mert nem mindegy, hogy lecseréled az összes nyílászárót, vagy csak álmennyezetet ragasztatsz fel...Mindenesetre pakolni, takarítani kell, az biztos!
Puszi, Noémi
2008-04-30 15:41:12

Franciska
szerintem is a jó idő az tél az időjósok szerint szerinted?üdv:a te legnagyobb rajongód
2008-04-08 15:11:47

Otti
Kedves András!
Már küldtem egy levelet, de hogy az megérkezett-e azt nem tudom. Most kezdem csak megérteni, hogyan működik ez az oldal. Ez most csak próba. Üdv. Otti
2008-04-07 01:35:32

Kriszta
Szia Bandi!Nagyon jók az írásaid.Abigélt én is szivesen megnézném,de nem lehetrá jegyet kapni,reménykedem .Az m1-en a Fesztiválban nagyon jó voltál.Kitartást,további sikert a munkádhoz.Üdv.Kriszta.
2008-04-05 14:48:57

nemrozsa
Kedves András!

Ez alkalommal sajnos azon szerencsétlenek közé tartozom, akiknek nem volt szerencséjük látni Téged a bemutatón és sajnos, ahogy írtad is, nagyon nehéz jegyet kapni már a darabra. De ígérem, próbálkozom majd szorgalmasan.
Viszont nagyon sok véleményt és hozzászólást olvastam a musicallel és a bemutatóval kapcsolatban, a vélemények 99%-a dícshímnuszokat zengett az egész hangulatáról, a zenéről, a színészek játékáról. De el kell, hogy mondjam, hogy minden véleményben olvastam a nevedet, csupa pozitív és csodáló sort, hogy mennyire illik Hozzád ez a szerep, hogy mennyire eltaláltad a megformálást és hogy aki nem ismert eddig, csak a tv-ből, az is csodálattal adózik a játékodnak. A dalt pedig, amit Te is említettél, mindenki az egyik legszebbek között tartja számon.
Őszintén remélem, hogy ezek a pozítív energialabdacsok Hozzád is eljutnak és adnak elég kitartást és örömöt ahhoz, hogy még nagyon sokáig élvezhesd azt, amit csinálsz.
Én pedig reménykedem tovább, hogy a tavasszal egyszer eljutok megnézni ezt a csodát és benne Téged!
Szeretettel: nemrozsa
2008-03-29 14:12:15

Szilvi
Szia Bandi:)!
Jó reggelt, ébredezz! Nap süt az ég felett. Tavasz ébred nap ragyog kinyíltak az ablakok! És ismét Te köszöntheted a nézőket a Reggeliben, már nagyon hiányoztál az adásból!
Álmod megvalósult, melyet apránként építettél fel és hatalmas élmény lett a jutalmad. Bánattal vagy örömmel, de harcoltál foggal-körömmel, így növekedtél nap mint nap, míg felértél az égig.
Gratulálok a nagyszerű Abigél előadásához, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen fantasztikus siker lett! Látod bejött a szűnni nem akaró vastaps és méghozzá állva, ez már jelent valamit:)! Nagyszerűek a bemutató képei, mert sajnos a premierre már nem jutott jegy, de, ami késik nem múlik, előbb-utóbb ott a helyem valahol. Remélem, nemsokára én is láthatom a darabot!!!!!
További sok-sok felejthetetlen, varázslatos előadást kívánok a szereplőknek és a közönségnek egyaránt.
A tegnapi fesztiválban is nagyot alakítottál, remek volt a dal, mint mindig, bízzunk a továbbjutásban. Én már szavaztam, tegyétek meg Ti is!
Nagy fába vágtad a fejszét; a lakásátalakítás nem piskóta, de megéri, mert a végeredmény biztos szuper lesz. Melyhez legyen óriási türelmed és kitartásod és nyugodt napjaid!
Neked is kellemes, gyönyörű hétvégét és jó játékot a színpadon!
Puszi: Szilvi
2008-03-29 11:37:12

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: hét meg tizennégy =
HOZZÁSZÓLÁS:
Blog leírása

Csonka András ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

Magamról

Üzenőfal

2012-05-14 10:52:22
Juli:
Kedves András!
Tetszett a Szili Nóra beszélgetős műsora ! Jó volt téged újra látni hallani a Tv-ben is! A magánéletedben és az élet minden területén, LEGYÉL MINDIG BOLDOG és NAGYON SOK SIKERT kívánok továbbra is Neked!
Szeretettel: Juli :)

2012-04-10 11:22:24
Juli:
Kedves András! :)
Fantasztikus volt...
B.Tóth László Poptarisznya műsora pénteken! A beszélgetés és a dalok, nagyon jók voltak!!!! Többször kéne ilyen műsort csinálni! Köszönjük! Gratulálok! Szeretettel: Juli:)

2012-04-09 12:53:08
Marcsi:
Drága Bandi!Nagyon jól éreztem magam a tegnapi előadáson!Nagyon jó volt,jókat nevettünk,jót szórakoztunk!És ez nekem nagyon felejthetetlen húsvét volt! Köszönöm szépen Neked is és Juliéknak is,hogy ilyen széppé varázsoltátok nekem a húsvétot!Nagyon sok puszit küldök Neked!!!!!És már nagyon várom a következő találkozást!!!! :) Puszi!

2012-03-17 07:07:17
Juli:
Szia András!!
Mikor jelentkezel???
2011.novemberben írtál a blogodban utoljára!!!! :( Szép tavaszi napokat kívánok Neked! Szeretettel: Juli :)

2012-03-15 08:10:41
Marcsi:
Szia Bandi! :) Sajnos nem tudunk elmenni a Színházak éjszakájára,mert anyu nem tudja azt is meg a Csókos asszonyt is kifizetni,és azt mondta,hogy választanom kell.Ami nehéz volt,de arra a döntésre jutottam,hogy akkor inkább a Csókos Asszonyt választom.Nagyon örültem volna,ha mind kettő sikerül,de nem baj,ott van még az Abigél musical,a Broadway Fesztivál,meg sok más,na és az új szereped,anyut rá veszem,hogy majd valamikor menjünk el arra is.És juhéééééééj mindjárt Április,és találkozunk :))) Addig is millió puszi!!!!! :)

2012-01-29 14:21:51
Juli:
András!!!
Gratulálok a tegnap esti Csókos Asszony előadáshoz!!!!!!!
Fantasztikus élményt nyújtottatok, a közönség végigtapsolta az egész előadást!
Hatalmas siker volt!!!!! Köszönjük!!!!!:)

2012-01-03 21:03:10
Lina:
Szia Bandi.Nagyon jó lenne ha benéznél az iwiwre,régen jártál ott . Köszi és B.Ú.É.K.

2011-12-19 13:17:39
Marcsi:
Szia Bandi!Tegnap nagyon aranyos voltál az X Faktorban!Sajnálom,hogy meg betegettél.Gyógyulj meg minél hamarabb,mert tudod mi számítunk rád és nagyon szeretünk!!!Ja és képzeld anyuval meg lett beszélve,hogy megyünk az Abigél Musical-re és a Csókos asszonyra,csak még nem tudjuk mikor.Millió puszi neked!!!Sok Szeretettel:Marcsi :)

2011-12-12 09:09:35
Juli:
Szia ANDRÁS! :)
Öröm volt Téged látni a Duna Tv ben is Tegnap este 19-kor az Önök kértékben. Tetszett a beszélgetés és jó volt a műsor! További szép napokat kívánok Neked! :) Szeretettel: Juli

2011-11-30 19:52:24
Marcsi:
Névnapodra mondok száz jó kívánságot,
legyen ez a napod szép, boldog és áldott!
Kedves képed a szívemben ragyog,
névnapodon veled együtt én is boldog vagyok.

2011-11-30 11:54:56
Juli:
Kedves ANDRÁS !!!!! :)
Az Imádok Férjhez Menni előadás Fantasztikus volt!! Felejthetetlen élmény...
Az előadáson nagyon sokat nevettem...
Nagyon jó volt!!!
Nagyon szépen köszönjük Neked a tegnap estét!!
További sok sikert kívánok Neked!!! Szeretettel: Juli :)

2011-11-10 09:17:48
Juli:
Szia András!
Jó volt ott lenni a Vigyázó Sándor Művelődési házban az Álarc nélkül-beszélgető estén! Még ilyen élő beszélgetős műsoron nem voltam, csak tv-ben láttam! Érdekes volt, volt szomorú és nagyon vidám téma! A videó összeállítás és a dalok is nagyon jók voltak ! Örülök ,hogy ott lehettem! András Köszönjük Neked !!!

2011-11-09 19:29:37
Marcsi:
Szia Bandi!A tegnapi este csodálatos volt!!!!!!Én nem is tudom elmondani,hogy mennyire,de mennyire jó volt! :) A legjobban akkor nevettem amikor verted a színpadot és mondtál valamit,azt nem értettem mit,de nagyon vicces volt :))) Azon azt hittem hogy nekem végem :D Aztán mikor a végén elkezdtetek egy kicsit táncolni a Faragó Andrással,az is nagyon tetszett.De meg mondom őszintén,hogy nekem minden tetszett,és annyira viccesek voltatok!Voltak benne szomorú pillanatok,vidámak,és minden féle!A végén meg jöttél ki felé és megkérdezted,hogy ,,Na mizu?"Nagyon aranyos voltál,és nagyon köszönöm ezt a nagy élményt neked!!!!!!Mikor jöttünk haza,már kicsit szomorú voltam,mert olyan hamar eltelt ez az este :( és mindig arra gondolok,hogy lehet,hogy már nem találkozunk többet,meg hogy nem fogunk többet elmenni,mert anyut nagyon nehéz rá venni! :( De remélem,sőt nagyon bízok benne,hogy lesz legközelebb,és az a legközelebb hamarosan itt lesz! :) Nagyon szeretünk téged!!!!Sok-sok puszi!!!És vigyázz magadra!!!!Még egyszer,köszönök mindent!!!! :)

2011-05-26 08:09:37
Kedina:
Kedves András,
Itt pityergek, az Anyu, Csillagom írásodon..nagyon szép!Két pici gyermek anyukája vagyok, ha nem értük akkor azon rettegek, h nagyon sokáig szerethessem őket, semmi másra nem vágyom.Példa értéküek az érzéseid!Csatlakozom hozzád a gyűrűs dologban!Írj, ha van valami konkrét dolog amiben segíthetek!a legjobbakat kívánom!: Edina

2011-05-10 10:03:55
kis kató:
- siker koronázza meg ezt a nemes gondolatot, s legyen valós az elképzelés-
- csak addig éreztem magam fontosnak, amig élt édesanyám-
-az ő szeretete minden nehézségen átsegített, vele mindig mindent meg tudtam beszélni, mindig mindent meg tudtam oldalni-
- vádolom magam, hogy nem adtam tudtára elégszer és eléggé, hogy nagyon szeretem, hogy ő a barátom, a testvérem a mentorom az édesanyám, a mindenem-
- most amikor minden nap a fényképére nézve elmondom magamban, hogy imádom, már késő-
- büntudatom van azért is, mert én nem voltam vele annyit, mint amennyit kellett volna, pedig ő nekem szentelte az életét-
- miért volt fontos dolgozni akkor is, amikor ő már beteg voltmiért nem éreztem meg, hogy már kevés ideje van itt a földön, miért nem voltam mellette mindig a betegségében-
- amikor elment, elmultam gyerek lenni, aki szeretett önzetlenül, önfeláldozóan, igazán és feledhetetlenül, nincs többé, s én kevesebb lettem, sokkal kevesebb nélküle-
- szerettelek és szeretlek-

2011-04-22 19:52:06
Juli:
Kedves András!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Neked! Szeretettel:Juli :)

2011-04-13 14:46:45
Péter:
Segítség!

Nem találom a videoklippjét annak a Megatánc fellépésednek, amikor Keleti Andreával táncolsz egy jó latinos salsára. Arra emlékszem, hogy Medvetzky volt az egyik zsûritag..
Szeretném újra megnézni és az is érdekelne, hogy pontosan milyen zenére táncoltatok.

Köszi elöre a segítséget....
Péter

2011-04-01 17:49:23
Lina:
ivane ,Figyelmesebben olvasd el a cikket,mert Csonka András azt nyilatkozta:Ha akarna családot nincs elkésve.
Én nagyon szurkolok neki,hogy teljesüljön az álma és édesapa legyen.Jó apa lenne, megérdemelne egy gyereket!Jól teszi,hogy a magánéletét megtartja magának!

2011-03-28 17:41:11
ivane:
Helló!
Most nemrég olvastam,hogy gyereket szeretnél az életedben.Ember !! hiányoztál a biológia órán az iskolában ??Gyereke csak hetero sexuális embereknek lehat !A homosexuális világ legnagyobb csapása az ha odáig jutnak ,hogy egy ártatlan gyereketvegyenek(lásd Elton JOhn

2011-03-26 15:04:00
Varga Judit:
Szeretnék privát üzenetet eljuttatni Csonka Andrásnak a 03 25-i Reflektor riporttal kapcsolatban.Köszönöm,V.Judit

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 5 meg 13 =:
HOZZÁSZÓLÁS:

© Storyonline 2007